Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Kísérletbazár

- Hirdetés -

TUDOMÁNY GYEREKEKTŐL GYEREKEKNEK A MOBILISBEN

Az az ember érzése a Kísérletbazár rendezvényen, mintha egy óriási tudományos vidámparkban lenne. A helyszínt adó Mobilis pedig – az analógiát továbbszőve – kis túlzással olyan, mint egy hatalmas kémiaszertárban berendezett, speciális Disneyland. Kevésbé szirupos, kevésbé gigantikus, de legalább annyira szórakoztató. Kell ennél jobb ajánlólevél egy tudományos-ismeretterjesztő eseménynek?

Szokás mondani, a mai gyerekekkel nehéz bármit is kezdeni az iskolában. Olyan ingerek bombázzák őket nap, mint nap a telefonjukról, amelyekkel egy tankönyv sem tud versenyezni, legyen bármilyen színes-szagos. Mit lehet hát tenni? Hiszen nem vehetjük ki a gyerek kezéből a technológiát, mert az szinte hozzánőtt… Nem marad más lehetőség, a technológiát kell használni az oktatáshoz. Legalább olyan izgalmasnak, legalább olyan látványosnak, legalább olyan szórakoztatónak kell lenni, mint azok az alkalmazások, amiket az ember szabadidejének eltöltésére használ. Ez pedig ügyesen kivitelezve egyáltalán nem lehetetlen, főleg nem a STEM szakmákban. Ha jól csináljuk, a gyerekek észrevétlenül fognak ismereteket szerezni, miközben jól érzik magukat. Ezt hívják élmény-alapú tanulásnak.

- Hirdetés -

Idén is rengetegen vettek részt a programon. (Fotó: Horváth Márton)

A mai pedagógiai trendeket képviseli a Kísérletbazár címet kapott rendezvény is, amely egyszerre egy tudományos ismeretterjesztő esemény, egy pályaorientációs nap és egy tehetségbörze is. Tudományos ismeretterjesztő esemény, hiszen itt minden megnézhető és kipróbálható, ami meghozza az emberek kedvét a tudományhoz (kísérletek, bemutatók, játékok és így tovább). Pályaorientációs nap, hiszen a részvétel közvetve vagy közvetlenül a mérnöki-műszaki pálya felé tereli a gyerekeket, akik megismerkedhetnek a Széchenyi István Egyetemmel is és később talán itt folytatják majd tanulmányaikat. És végül egy tehetségbörze is, hiszen a legkülönfélébb középiskolákból érkeznek ide általános- és középiskolások szerte az országból, hogy bemutassák egymásnak és a rendezvény közönségének is azokat a projekteket, amiken dolgoznak.

Vas Alexa tavaly még akár résztvevője is lehetett volna a rendezvénynek, ma már előadott a gyerekeknek. (Fotó: Horváth Márton)

Az idén már hatodszorra megszervezett Kísérletbazárra 26 csapat regisztrált az ország minden szegletéből Miskolctól Kaposvárig, Nagykanizsától Nyíregyházáig. Ezek többsége középiskolai csapat volt, de akadt köztük egy-két általános iskolás is. A csapatok jellemzően kétféle demonstrációthoztak: kísérleteket prezentáltak vagy a szakkörük fejlesztéseit mutatták be (továbbá elvétve egyéni hobbiprojektekkel is lehetett találkozni). Nem túlzás, hogy ország legkreatívabb, leginkább kísérletező kedvű, tudomány iránt legjobban elfogódott fiataljai gyűltek össze egy helyen.

Bár a rendezvény gerincét a középiskolások jelentik, természetesen érkeztek más kiállítók is. Ilyen például az egri Varázstorony nevű ismeretterjesztő formáció. Idén a robotikával illetve infokommunikációval foglalkozó cégeket is hívtak, így jelen volt a rendezvényen a MOE(Modern Oktatási Eszközök Kft.), a Vígvári Rendszerház, vagy éppen az Abacusan Stúdió is. Ezen kívül a Mobilis Nagyszínpadon folyamatosan pörögtek az előadások – az itt dolgozó demonstrátorokon kívül többek között a hazai tudomány-népszerűsítés elnyűhetetlen alakja, a BME-s Härtlein Károly, illetve a saját építésű robotkezéről ismertté vált Vas Alexa is színpadra lépett. A résztvevőket látva elmondható, a hazai edutainment közösség különleges találkozója valósul meg évről évre a győri élményközpontban.

Trestyén Beatrix, Szabó Rebeka és Merena Regina a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnáziumból érkeztek Győrbe. (Fotó: Horváth Márton)

Tegyük egy rövid sétát a Kísérletbazár résztvevői között! Trestyén Beatrix, Szabó Rebeka és Merena Regina a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium 9/A osztályából érkeztek. Hónapokig készültek erre a napra, minden szükséges eszközt az iskolájukból hoztak. Mindannyian természettudományos osztályban tanulnak és most voltak először Győrben.

Darázs Lillát a golyópálya-fal mellett találtuk, a nyereményjátékot népszerűsítette és játszatta a gyerekekkel. Lilla harmadéves mérnök informatikus hallgató és már egy éve dolgozik a Mobilisben demonstrátorként. Szerinte teljes siker a rendezvény, egyáltalán nem csodálja, hogy olyan a hangulat, mint egy vidámparkban. „Én is nagyon szívesen végigmennék minden standnál, csak sajnos most nincs rá lehetőségem. Bánom, hogy nem most vagyok ennyi idős, mint ezek a gyerekek itt” – árulta el. Ez a vélemény is jelzi, hogy lehetséges hatékonyan oktatni a tablet előtt felnövő generációkat is, csak meg kell találni hozzá a megfelelő formát, amely megugorja az ingerküszöbüket. A Mobilisben ez fényesen sikerült.

Külön standot kapott a Mobilis Bits legórobotcsapat is. Felkészítő tanáruk és vezetőjük, Boros Norbert elárulta, hogy az idei WRO (World Robot Olympics) versenyfeladatát mutatják be és az arra készülő robotukat. A szakkörükre (amelyet Trescsik Hannával együtt mentorálnak) különböző iskolákból járnak gyerekek, hétfő délutánonként találkoznak. Ma már ott tart a projekt, hogy a Mindstorm robotok programozását Norbert az informatikus hallgatóknak is tanítja, kreditpontokért. Ugyanis ezek a robotok egyszerre alkalmasak játékosan, szórakoztatva tanítani és egyszerre lehet velük megoldani komplex problémákat – fejtette ki a Mobilis munkatársa.

A Kísérletbazár egész napos program, mely egyben verseny is a csapatok között. Egy beépített zsűri járta végig a csapatokat és értékelte a produkciót. Nem is elsősorban a tudományos felkészültségüket vagy a bemutatott projektek innovatív tartalmát nézték, hanem a prezentációk színvonalát, azaz azt, hogy hogyan adják el magukat. A díjazottak összesen 100.000 Ft-ot vihettek haza: a harmadik helyezett 20, a második 30, az első 50 ezer forinttal gazdagodott. Utóbbit végül a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium 10.C csapata nyerte.

Széchenyi István Egyetem/Marton László, SZEhírek

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology