Barion Pixel

- Hirdetés -

Megcsinálták: energiát és VIZET is termel az ökopótkocsi

Egy Humwee utánfutó átépítésével szerzett világhírnevet a BluOasis, ami egyelőre csak a szabadban kiránduló, akár több napig túrázó közönséget célozza meg – egy teljesen önellátó járművel. A pótkocsi kempingezéshez kitalált funkciói persze hosszútávon sokkal összetettebb megoldásokat eredményezhetnek, hiszen kevesen képesek arra a bravúrra, hogy ekkora helyre összezsúfoljanak és stabil működésre bírjanak egy napelempanelt és egy légköri vízgenerátort. Gyakorlatilag túlélő utánfutó született!

A BluMobile egy katonai Humwee alvázára épült pótkocsi – írja a Yanko Design, és mint ilyen, rendkívül strapabíró, szóval már csak egy erősebb kirándulóautót kell befogni elé, és napokra eltűnhetünk a világ elől. A pótkocsit 1,5 kilowattos, fel- és szétnyitható napelempanellel szerelik fel, és az általa termelt energiát egy 15 kWh-s lítium-vas-foszfát fedélzeti akkumulátor gyűjtögeti. Az eddig látottak alapján annyi energiát képes termelni és tárolni, hogy az akár távoli munkavégzést is lehetővé tesz, mondjuk egy erdő közepéről.

A raktér alvóhelyként is szolgálhat a maga 4.250 literes kapacitásával, de az eszköz amúgy kisebb lakóautóvá alakítható: elfér benne egy franciaágy, míg a felnyíló tető alatt további két fekhely, így gyakorlatilag elalhat benne egy négytagú család. Szerintünk neked sincsenek illúzióid: a BluMobile lakókocsiként aligha nevezhető kényelmesnek – sokkal inkább arra készítették fel, hogy szükséghelyzetben az utastér lehetőségeihez képest kényelmesebben le tudjon pihenni a sofőr, illetve további egy-két utas.

- Hirdetés -

A jármű igazi bravúrja inkább a megújuló energiatermelés, de nemcsak áram, hanem víz előállítására is alkalmassá tették. A BluOasis vízgenerátora a levegő páratartalmából nyeri ki a vizet, amit egy UV-sugaras szűrőrendszeren átvezetve tisztít meg. A gyártó úgy számol, hogy 60 százalékos páratartalom mellett egy nap alatt 38 liter vizet termel, majd tartalékol egy 150 literes tartályban.

Összességében eléldegélhetünk vele egy darabig bárhol, mert a megtermelt energia is elegendő távoli munkavégzésre, főzésre, éjszakai fényforrás biztosítására, illetve különböző eszközök működtetésére. Ezért elég mélyen zsebbe kell nyúlni, mert a BluMobile – napelem nélküli – induló ára 24.500 dollár, vagyis kb. 9,7 millió forint, amire minden további bővítmény extra költségként rakódik rá.

Azért mi, magyarok se állunk ám rosszul, ha megújuló energiáról van szó, sőt: egy hazai cég a tömegközlekedést tervezi megreformálni teljesen elektromos és hidrogénüzemű buszokkal. A GOLDiON ügyvezetőjét a NEWtechtalkban láttuk vendégül:

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni

- Hirdetés -

- Hirdetés -

NEW technology