Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Németh Zoltán: „A HAHN+KOLB név mostanra a hazai iparban jelentéssel és jelentőséggel bír”

A HAHN+KOLB Hungária Kft. kerek huszadik születésnapját ünnepli az idei évben. A cég széles termékpalettával rendelkezik, valamint számos szegmensben játszik fontos szerepet. A gyártó vállalatok körében legfőképpen azért népszerűek, mert egy kézből elérhetnek mindent, ami a biztonságos és kényelmes működésükhöz szükséges. A cég húszéves történetéről, a jelen kihívásairól beszélgettünk Németh Zoltánnal, a HAHN+KOLB Hungária Kft. ügyvezető igazgatójával.

Nehéz kezdet

Az eddig eltelt időszak első fele volt igazán kalandos a cég életében – bár ezt csupán elbeszélésekből ismerem. Ebben a periódusban találtuk meg a helyünket, a megfelelő munkatársakat, a stratégiánkat, illetve az irányvonalat, hogy mit szeretnénk képviselni Magyarországon. Már a kezdetekkor kirajzolódtak a versenytársakkal szembeni különbségek. Olyan kínálattal rendelkeztünk, ami a hazai piacra nem volt jellemző, továbbá minőségben és választékban is kiemelkedő presztízzsel bírtunk. Az elindulás, valamint az első évtized mégsem sikerült az adottságoknak megfelelően.

- Hirdetés -

A HAHN+KOLB 1999-ben jelent meg először Németországon kívül, addig – 101 évig – csupán belföldön működött. A terjeszkedés ennek ismeretében új dolognak számított a cég életében. Az első, veszteséges évtized – amit Magyarországon töltött – nem róható fel a menedzsmentnek, hiszen akkor még a tanulási folyamatok zajlottak.

Válság utáni változások

Nehéz hét évet követően, 2008-ban a válsággal még nagyobb szakadékba került a cég. Ekkor még legfőképpen az autóiparra fókuszáltuk a tevékenységeinket, ami miatt komoly veszteségek érték a vállalatot. A forgalmunk megfeleződött, a létszám jelentősen csökkent. A tulajdonos végül 2010-ben tette fel a kérdést, hogy lehet-e valamit tenni ezzel a céggel, és pozitív irányba fordítani a mérleget. Egy tanácsadó feltérképezte a magyar leányvállalatot, és a jelentésében azt írta, hogy a piaci potenciál megvan, a termékkínálat kifejezetten jó, a logisztika adott, csupán helyi tartalommal kell feltölteni a sikeres működés érdekében.

2011-ben egy nagy autóipari gyár átadása kapcsán sikerült jelentős volumenű beszállítói részesedésre szert tenni. Ezt követően 2012-ben érkeztünk a céghez a pénzügyes kolléganőmmel. Az előbb említett ügyletből befolyó összegből és az aktuális tartalékból beruházást indítottunk. Új értékesítő munkatársakat vettünk fel, akik szakmailag is kiemelkedő ismeretekkel rendelkeztek. Így kezdtük el megalapozni a HAHN+KOLB jövőjét.

A magyar iparban jelentéssel bír a HAHN+KOLB név

Fejlődési pályára léptünk. 2012-től 2020-ig sikerült a forgalmunkat megtripláznunk, a létszámot két és félszeresére növeltük. Büszkék vagyunk arra, hogy a HAHN+KOLB név mostanra a hazai iparban jelentéssel és jelentőséggel bír, nem megkerülhető a sok versenyzős piacon.

Az igazán nagy kihívást az jelentette, hogy negatív mérlegről kellett eljutnunk a nulláig, ami mintegy másfél évünkbe telt. A szinte kizárólagos autóipari fókusz beskatulyázott minket, a munkatársak motivációját, a stratégiát és a célokat nem megfelelően kezelték az elődeink. Azóta az értékesítés területén is sokat fejlődtünk, emellett pedig nagy könnyebbség, hogy olyan terméket árulunk, amiben hiszünk, amit büszkén felvállalunk. Bárhol, ahol valamilyen gyártási tevékenység zajlik, ott szükségük van valamelyik termékünkre. A mi portfóliónkkal bárhol megálljuk a helyünket, legyen az ügyfél papírgyár, húsfeldolgozó üzem, autógyártó cég, műanyagfröccsöntő üzem vagy akár kórházi eszközöket gyártó vállalat.

Berobbanó slágertermékek

Az egyedi szivacsbetétes megoldásunkkal mondhatni forradalmat írtunk Magyarországon. Megtaláltuk azt a piaci rést, amiben hatalmas üzleti potenciál rejlett. Korábban is elérhetők voltak különböző szivacsbetétek a versenytársainknál, csakhogy azok a saját szériatermékeikhez illeszkedtek. A mi koncepciónk ezzel szemben az, hogy kiviszünk egy szkennert az ügyfélhez, amellyel megcsináljuk a felvételt, majd egy-két hét leforgása alatt elkészül a testre szabott szivacsbetét. Az egyetlen probléma ezzel a szolgáltatással, hogy „túl jó” minőségben készülnek. A 2013-2014-ben kiszállított darabok a mai napig maximálisan ellátják a funkciójukat. Viszont a hosszútávú együttműködésnek ez az alapja. A minőségben nem ismerünk kompromisszumokat.

Mindig van lehetőség tovább növekedni

Ha a versenytársainkat figyeljük, akkor láthatjuk, hogy milyen forgalmat produkálnak egy adott évben. Ebből kiindulva pedig számunkra is adott a lehetőség. Mindig van hová fejlődnünk. Fontos aspektusa a növekedési ütemünknek, hogy a saját koncepciónk alapján tesszük. Óriási potenciált hordoz magában a vállalatunk, az utóbbi időszakban például a munkavédelem területén nyújtottunk kiemelkedő teljesítményt. Büszkék vagyunk arra, amit sikerült felépítenünk. Ez pedig az aktívan dolgozó, lelkes munkatársainknak köszönhető.

A húszéves HAHN+KOLB a magyarországi megalakítását követően kihívásokkal teli időszakot élt át, majd megindult a felfelé vezető úton. Cikkünk első részében a cég hazai történetét mutattuk be, a következőben pedig a jelent részletezzük Németh Zoltánnal, a vállalat ügyvezető igazgatójával.

Némethi Botond, NEW technology magazin

Az interjúból podcast is készült, amelyet a NEWtechtalk biztosított számunkra! Hallgasd meg Te is és kövess minket!

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology