Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Tízezres nagyságrendben bővülhet a hazai e-autóflotta

Több mint nyolcezer vállalat csatlakozott az Energiaügyi Minisztérium (EM) elektromos autó beszerzését támogató programjához. A cégek járművenként akár 4 millió forint állami hozzájárulást kaphatnak tisztán elektromos gépkocsik megvásárlására – osztotta meg Facebook-oldalán a tárca.

Az EM közlése szerint a december elsejéig nyitva álló lehetőségre óriási az érdeklődés. „A beérkezett kérelmek száma túllépte a nyolcezret, kisteherautókból már több mint kétezret vásárolnak a jelentkező cégek.”

A minisztérium kiemelte, hogy a szerződésekben lekötött forrás már a 30 milliárdot közelíti, de a vállalati flották zöldítését ösztönző program keretösszegét nemrég 40 milliárd forintra emelték, így még „mindenképpen érdemes pályázni”.

- Hirdetés -

A program keretében nyolcezer pályázó közel 9200 környezetkímélő személyautót és több mint kétezer klímabarát kisteherautót szerezhet be. Mindezek mellett mostanáig nyolc kisbuszra és ugyanennyi 3,5 tonna feletti tehergépkocsira érkezett igény.

A nyertes vállalatok számára eddig mintegy 21 milliárd forintot fizettek ki közel 5400 zöldautó megvásárlásához.

A minisztérium hangsúlyozza: a keretemelésnek köszönhetően a program összesen akár tízezer tiszta és csendes járművel bővítheti a hazai állományt.

A kizárólag elektromos hajtású hazai járművek száma egyébként már meghaladja a 90 ezret, ami azt jelenti, hogy a teljes flotta 2020 óta a tizenegyszeresére nőtt.

„A klímabarát gépkocsik elterjedésével nemcsak a levegőszennyezés és zajterhelés csökken, üzemeltetésük-karbantartásuk is olcsóbb, mint a benzineseké” – áll a közleményben.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

NEW technology