Barion Pixel

- Hirdetés -

Verejtékkel is tölthetők lesznek a hordható okoseszközök

3D nyomtatással készült az a filmréteg, amely elnyeli, és elektromos energiává alakítja az emberi test kipárolgását. Talpbetéttel és cipőbéléssel már be is bizonyították a hatékonyságát.

A Szingapúri Nemzeti Egyetem (NUS) kutatói 3D nyomtatással hozták létre az első olyan filmréteget, amely képes elnyelni, majd energiává alakítani az emberi bőr által kibocsátott verejtéket, írta meg a 3D Printing Industry.

- Hirdetés -

„A verejték legnagyobb része víz, amelynek kicsapódása csökkenti a bőr hőmérsékletét, ezért mi magunk is lehűlünk”, magyarázta Tan Swee Ching, a kutatók csapatfőnöke, a NUS Anyagkutatási és Mérnöki Karának professzora. „A mi fejlesztésünk egy olyan filmréteg, ami rendkívül hatékonyan párologtatja el a verejtéket a bőrről, és kivonja belőle a nedvességet. Ennél persze egy lépéssel továbbmentünk, és a folyadékot energiává alakítottuk.” A tudós leírása szerint a kinyert elektromos áram elegendő ahhoz, hogy csupán a verejtékezéssel üzemeltessünk egy hordható okoseszközt, például okosórát vagy fitneszkarkötőt.

- Hirdetés -

Az anyagot 3D nyomtatással állítják elő, higroszkopikus vegyszerek, kobalt-klorid és etanol-amin felhasználásával, amivel elérték, hogy magához vonzza és meg is tartsa a környezetében megjelenő vízmolekulákat. A kutatók állítása szerint a film hatszor gyorsabban és 15-ször nagyobb mennyiségben nyeli el a folyadékot, mint bármely hasonló, hagyományos anyag. Amikor megtörténik a vízfelvétel, a film elszíneződik: előbb kék, majd lila és rózsanű lesz, attól függően, hogy mennyi folyadékot nyelt el. Napfénynek kitéve egyébként elpárologtatja a nedvességet, és teljesen regenerálódik, így több mint száz alkalommal újra meg újra felhasználható.

A találmány hatékonyságát úgy szemléltették, hogy jellemzően ruhagyártás során használt politetrafluor-etilén membránokba integrálták, majd hónalj- és talpbetét, illetve cipőbélést készítettek belőle. Utóbbi prototípusát 3D nyomtatással gyártották le, és még arra is ügyeltek, hogy a lábat a lehető legjobban kímélő anyagokkal, puha és kemény polimerekkel vegyítsék, így a megfelelő támasztás mellett ütődésvédelmet is biztosít. A tanulságok szerint nemcsak ez, hanem a talp- és hónaljbetét is száraz, hűvös mikroklímát teremt, ami biztosítja a személyes komfortérzetet.

- Hirdetés -

Mindezeken felül hatalmas előrelépést jelent a kinyert nedvességtartalom felhasználása – ehhez kifejlesztettek egy nyolc elektrokémiai cellából álló, jól hordható, energiát felhalmozó eszközt, amelynek a fent leírt filmréteg az elektrolitja. Az elnyelt víz hatására minden egyes cellában 0,57 V feszültség keletkezik, így – összeadódva – képes működésbe hozni egy fénykibocsátó diódát. Ezzel az immáron bizonyított folyamattal lényegében kikövezték a funkcionális öltözékek és cipők, valamint az újfajta energiaellátással rendelkező, hordható okoseszközök 3D nyomtatással történő gyártása felé az utat.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!