Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

35 év után csődhelyzetbe került az ikonikus robotikai gyártó

Az iRobot december közepén hivatalosan is csődeljárás alá került, ami várhatóan 2026 februárjában zárul le. A vállalat közlése szerint a Roomba robotporszívók a szerkezetátalakítás ideje alatt is működnek – osztotta meg a Bloomberg.

Az iRobotot 1990-ben alapította Rodney Brooks, Colin Angle és Helen Greiner, még az MIT-n. A cég kezdetben IS Robotics néven működött, és űrkutatási, katonai, ipari felhasználásra fejlesztett robotokat, a korai években elsősorban kormányzati szerződésekre alapozva.

Az első fejlesztések közé tartozott az 1991-ben bemutatott Genghis, amely hatlábú, rovarszerű kialakításával űrkutatási feladatokra készült. Ezt követte ’96-ban az Ariel, amely part menti zónákban derített fel és semmisített meg aknákat, majd ’98-ban DARPA-szerződést nyertek a PackBot katonai robot kifejlesztésére. Utóbbi akkor vált legendássá, amikor a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után a World Trade Center romjai között használták kutatásra.

2002-ben jött máig leghíresebb, úttörő termékük, a már polgári felhasználásra szánt Roomba robotporszívó, amelyből már az első két évben egymillió darabot adtak el.

A The Robot Report emlékeztet: 2005-ben az iRobot megjelent a NASDAQ tőzsdén, és még ugyanabban az évben piacra dobta a Scooba padlótisztító robotot. A következő években programozható mobil robotot, sőt, ereszcsatorna- és medencetisztító robotot is bemutattak – már jelentősen kisebb sikerrel, mint ami a Roombát kísérte.

Utóbbiból 2008-tól állattartóknak szánt és professzionális sorozat is megjelent, aztán a cég tengeri robotok fejlesztésébe fogott. A 2010-es években az iRobot Seaglider részt vett a Mexikói-öbölben történt olajszennyezés megfigyelésében, míg a PackBot adatokat gyűjtött a fukusimai atomerőmű-baleset helyszínén.

A vállalat közben felvásárlásokat és eladásokat is végrehajtott: katonai robotikai üzletágát 2016-ban adta el, hogy teljesen a fogyasztói piacra koncentráljon.

Nem minden robot hozott átütő sikert, a verseny miatt leszálló ágba kerültek

2017-ben már több mint 20 millió háztartási robotot adott el a cég világszerte, aztán 2020-ra ez a szám meghaladta a 30 milliót is. Ez a siker is kevésnek bizonyult, mivel a növekvő verseny hatására a cég a robotikán túli területek felé is nyitott a 2020-as években. Kézi porszívójuk nem vert nagy port, légtisztító termékvonaluk pedig pár év után tavaly szűnt meg. 2022-től 2024-ig úgy volt, hogy az Amazon megveszi az iRobotot, de az üzlet szabályozói akadályok miatt kútba esett.

Ennek hatására Colin Angle lemondott, a vállalat pedig 2024 eleje óta leépítette globális dolgozói létszámának kb. felét.

2025-ben az iRobot bevételei tovább estek. Novemberben a cég arról tájékoztatta az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletet, hogy „nem rendelkezik további tőkebevonási forrásokkal”. A Santrum, a kínai Picea Robotics leánya átvállalta az iRobot adósságát, amely a bérgyártó felé fennálló tartozásokkal együtt meghaladta a 350 millió dollárt. Az iRobot jelenleg hitelezőivel együttműködve, bírósági felügyelet mellett tervezi a működés folytatását.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

NEW technology