Hihetetlen alagúthurok: 360 fokban futott körbe a falon a kínai sportautó
A gravitáció törvényei szerint egy autó csak akkor maradhat a mennyezeten 360 fokos alagúthurok teljesítése közben, ha a rá ható centripetális erő ellensúlyozza a tömegét. A kínai Dongfeng Motor Corporation luxusmárkája, a Voyah pontosan erre tett kísérletet, amikor egy vuhani tesztalagútban a falra futtatva, majd a mennyezeten átfordulva vezette végig új, Passion S típusú elektromos autóját.
A mutatvány során a jármű megközelítőleg 130 kilométer per órás sebességgel robbant be az ívelt szakaszba, miközben a sofőrnek végig precíz, 16 fokos kormányzási szöget kellett tartania a tapadás megőrzéséhez.
A gyártó azt állítja, hogy a jól előkészített – és a sikeres próbálkozásig többször megismételt – manővert egy szériagyártású modellel, egyetlen folyamatos menetben hajtották végre, teljesen mellőzve a számítógépes grafikát.
A fizika ebben a helyzetben nem hagy teret a hibának: ha a sebesség a kritikus szint alá csökken, a gumiabroncsok és az alagút felülete közötti nyomóerő mérséklődik, ami a tapadás azonnali elvesztéséhez vezet. A mérnököknek tehát egy rendkívül szűk működési tartományt kellett meghatározniuk, amelyben a nehéz, elektromos crossover képes megtartani az ívet a teljes hurok alatt.
A hitelességet vitató véleményekre reagálva a Voyah közzétett egy felvételt a korábbi, sikertelen kísérletről is. Ezen az látható, ahogy egy álcázott prototípus lezuhan a mennyezetről. A Motor1 ezt a felvételt elemezve arra jutott, hogy „a balesetről készült felvétel alátámasztja a Voyah állítását”, az első teszt kudarca pedig azt sugallja, hogy a vállalat valódi kockázatot vállalt.
A mutatványt egy ikonikus autós jelenet ihlette: a Mercedes-Benz 2010-es reklámja, amelyben Michael Schumacher egy SLS AMG volánja mögött hajtott végre hasonló manővert. Azt a videót azóta is viták övezik, hogy valódi vezetésről vagy filmes trükkökről volt-e szó.
A Voyah ugyanezt a koncepciót élesztette fel, de a modern elektromos hajtáslánc képességeire támaszkodott.
A Passion S kétmotoros összkerékhajtással rendelkezik, amelynek csúcsváltozata 637 lóerőt és 765 Nm nyomatékot ad le. A sikerhez hozzájárult az alacsonyan elhelyezett akkumulátorcsomag – amely mélyre teszi a jármű tömegközéppontját –, valamint az elektronikus stabilitási rendszer, amely hajszálpontosan kezelte az erőátvitelt a manőver közben.
A kísérlet persze – amellett, hogy tényleg a precíz irányíthatóság látványos demonstrációja – jól időzített marketingfogás volt: a Voyah augusztus 15-én vezette be a modellt a kínai piacra, ahol felszereltségtől függően 229 900 és 279 900 jüan (10,8-13,1 millió forint) közötti áron érhető el.
Gábor János, NEW technology


