Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

A digitalizació a jövő az agráriumban

- Hirdetés -

Öt év telt el azóta, hogy a Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt. tehenészeti telepén beüzemelték a robotizált fejőgépet és az ahhoz kapcsoló technológiát. Az évekkel ezelőtt még úttörőnek számító beruházás mára meghozta a várt eredményt, az akkori kétségek mára teljesen eloszlottak, bebizonyosodott, hogy a kiépített rendszer rendkívül hatékony – fogalmazott Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a cég telephelyén tartott szakmai konferencián.

A miniszterhelyettes hangsúlyozta, hogy mára a digitalizáció megkerülhetetlenné vált a mezőgazdaságban. A precíziós gazdálkodás, a robotika, az adatok gyűjtése és elemzése képezi a hatékony és minőségi termelés alapját, amely nélkül nem tudunk versenyképesek maradni a világban. Kiemelte, hogy a legújabb technológiák megjelenése, azok alkalmazása a cégvezetők mellett a dolgozóktól is új szemléletet és új ismereteket követel meg. A tudásátadásban jelentős szerepe van az agrár közép- és felsőoktatási intézményeknek, amelyeknek alkalmazkodniuk kell a kor kihívásaihoz és olyan ismereteket kell a diákoknak átadniuk, amellyel versenyképesek lesznek a munkaerőpiacon.

A konferencián résztvevő egyetemek, főiskolák képviselői, hallgatói, mezőgazdasági szakemberek, agrárcégek vezetői megismerkedhettek a robotizált fejőgéprendszer kiépítésével, a fejőrobotok működési mechanizmusával, az általuk gyűjtött és feldolgozott adatok hasznosságával.

Az előadók kiemelték a fejőrobot-rendszer sajátosságát, miszerint minden egyes állatról részletes adatokat gyűjt, amelyek információt adnak az egyedek egészségi állapotáról, kondíciójáról, takarmányszükségletéről, tejének mennyiségéről, minőségéről. Elhangzott, hogy a rendszer bevezetése óta nemcsak a tőgybetegségek száma csökkent, hanem ezzel párhuzamosan a tejhozam is folyamatosan emelkedik.

AM Sajtóiroda

Érdemes elolvasni
NEW technology