Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

A hibrid repülőgép-hajtóművek közel harmadával csökkenthetik a kibocsátást

A repülőgépipar az elektromosság és az üzemanyag kombinációját teszteli – hasonlóan ahhoz, ahogyan a hibrid autók működnek. Az ezzel a megoldással elérhető legígéretesebb cél a regionális járatok környezetterhelésének visszafogása – vallja a SINTEF, amely a Rolls-Royce-szal összefogva dolgozik a rövidebb légi járatok kibocsátáscsökkentésén.

A norvég kutatószervezet, illetve a brit repülőgépipari és védelmi vállalat egy hibrid repülőgép-hajtómű bevezetését tervezi. A légcsavaros konstrukciójuk egy villanymotort és egy belső égésű motort kapcsol össze, ezzel akár 30 százalékkal csökkentve a szén-dioxid-kibocsátást.

Torstein Grav Aakre, a SINTEF kutatója közleményben hangsúlyozta: a regionális járatokat könnyebb zöldebbé tenni, ám az akkumulátorok tömege meghaladja a hagyományos üzemanyagét, így minél hosszabb a repülési idő, a repülőgépnek annál több energiát kell magával vinnie. Ezen a ponton mutatkoznak meg a hibrid repülőgép-hajtómű előnyei.

- Hirdetés -

A technológia létrehozásához több területen (légcsavarok, belső égésű és villanymotor közötti váltó, elektromos hajtáslánc, energiakezelés vagy energiaelosztás) is fejlesztésekre van szükség.

A Rolls-Royce és a SINTEF jelenleg a motor állórészének elektromos szigetelésén dolgozik. Ennek az a feladata, hogy a tekercseken átvezetett áramot váltakozó mágneses mezővé alakítsa, megforgatva a forgórészt. A szigetelésnek a rövidzárlat elkerülésében van szerepe, de a lehető legvékonyabbnak kell lennie – anélkül, hogy a szigetelés élettartama csökkenne.

„Az iparnak nincsenek szabványai az élettartam számítására ilyen magas feszültségeken és frekvenciákon. Csak olyan adataik vannak, hogy egy adott szigetelőanyag mit bír ki legfeljebb 1 kilohertzig. De itt kb. 50 kilohertzig kell számolni” – nyilatkozta Astrid Røkke, a Rolls-Royce munkatársa, hangsúlyozva, hogy gyártóként tudniuk kell, hogyan viselkednek az anyagok ilyen frekvenciák mellett.

A SINTEF elsőként erre fejlesztett ki új tesztmódszert. Aakre szerint sok jó eredményt értek el, de a kísérletek tovább folytatódnak.

A repülőgép-hajtómű demonstrációs változatát már építik, és a tervek szerint először jövő nyáron fogják élesben is tesztelni. A kutatási projekt célja, hogy az új hibrid megoldás legkésőbb 2035-re piacra kerüljön.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

NEW technology