Ausztriában ültették be az első 3D nyomtatott kerámia állkapocs-implantátumot
Az osztrák Kepler Egyetemi Kórház sebészei sikeresen ültettek be 3D nyomtatott kerámia állkapcsot egy páciensbe. Ebből az anyagból először hajtottak végre ilyen beavatkozást, hiszen korábban is használtak már 3D nyomtatott implantátumot műtétek során, azonban ezek anyaga többnyire titánium volt – írja a 3dprint.com.
Az állkapocssorvadás egy olyan állapot, ami a fogak elvesztése miatt következik be, és az állcsont leépülésével jár. Aki tehát ettől a betegségtől szenved, annak a hagyományos műfogsor is használhatatlan. Fontos megjegyezni, hogy ez a súlyos fogászati probléma nem csak korfüggő, a fiatalokat is sújthatja. A komolyabb sorvadásos eseteket több fázisban elvégzett csontpótlással szokás kezelni, ami kiváltképp az idősebb páciensek számára megterhelő. Az Ausztriában jól vizsgázott kerámiaimplantátum ezzel szemben egyetlen beavatkozást igényel, ráadásul 75 százalékkal lerövidíti a gyógyulási időt is.
A biokompatibilis cirkónium-dioxidból készült implantátum, melynek minősége magasabb, mint a hagyományos technológiákkal gyártott protéziseké, a páciens anatómiájához igazodik, így garantálva, hogy azt a szervezet ne vesse ki magából.
A 19 interdiszciplináris partner erőfeszítéseit egyesítő projektet az osztrák Profactor automatizálási és robotikai specialista vezette, és az Európai Unió Horizon 2020 programja finanszírozta. A projekt célja az volt, hogy 3D nyomtatott, páciensspecifikus implantátumokat hozzanak létre. A projektben, kiváltképp annak kivitelezésében a fejlett 3D kerámianyomtatási technológiájáról ismert osztrák Lithoz vállalat játszott döntő szerepet.
Az implantátum tervezéséért a Bécsi Orvosi Egyetem Orvosi Fizikai és Biomedikai Mérnöki Központja felelt, a spanyolországi BTI Biotechnológiai Intézet és a németországi BioMed Centre Innovation közreműködésével. A Lithoz litográfia-alapú kerámiagyártási (LCM) technológiájának döntő szerep jutott a testre szabott implantátum megalkotásában.
Az első, ilyen eljárással gyártott kerámiaimplantátumot kapott páciensnek komoly kihívásokkal kellett szembenéznie: megromlott egészségi állapota lehetetlenné tette a hagyományos beavatkozásokat, és a próbálkozásokat követően hegesedési problémákkal küzdött – így jutottak arra az orvosok, hogy itt az idő az új implantátumot alkalmazni.
A kerámia állkapocs-implantátummal végzett sikeres műtét meghatározó orvostechnológiai mérföldkő. Egyszerre szab irányt a fogászati és állcsont-, valamint az arcsebészet jövőbeni fejlődésének, kiküszöbölve a csontátültetések szükségességét, redukálva a teljes felépülés idejét. Az implantátum hatékonyságának szisztematikus validálására klinikai vizsgálatot készítenek elő, amelyet szabadalmaztatnak és orvostechnikai eszközként fogadnak el. Míg a cikkben tárgyalt műtét során alkalmazott implantátumot a Lithoz fejlesztette és gyártotta, a leendő implantátumokat az Agensmed fogja gyártani a Lithoz 3D nyomtatóinak segítségével.
Vörös István, NEW technology