Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Az angolok az elsők közt demokratizálják az eget drónok és légitaxik számára

Nagy-Britanniában közös kormányzati és ipari akcióterv készült a légitaxizás, valamint a bűnüldözést vagy segítségnyújtást szolgáló kézbesítő drónok bevezetésére. A stratégia a következő tíz évre tekint előre – ekkora intervallumon belül szeretnék a teljeskörű demokratizálást, aminek eredményeképpen már 2030-ra 45 milliárd fonttal (közel 21 ezer milliárd forinttal) növekedhet a szigetország gazdasága.

A brit közlekedési minisztérium (DfT) által 2024. március 18-án bejelentett cselekvési terv részletesen taglalja, hogy a légitaxi- és dróntechnológia hogyan alakíthatja át az Egyesült Királyság egét. A Future of Flight címen kiadott stratégia szerint 2026-ban repül forgalomban az első légitaxi, és 2028-ban már sűrű járatok lesznek elérhetőek belőle. A rendszeres drónszállítások rajtját 2027-re, míg az első pilóta nélküli, autonóm légitaxik felszállását 2030-ra teszik.

A Future of Flight kidolgozását 2022-ben kezdte el a DfT számtalan iparági szakértővel és vezetővel egyeztetve, azzal az igénnyel, hogy az ágazat stratégiai iránya egyensúlyt teremtsen az innováció, a biztonság és a kibocsátáscsökkentés között.

- Hirdetés -

A tervben nem mellesleg szerepel az is, hogy a drónok számára engedélyezik a látótávolságon túli repülést (BVLOS), így az ágazat anélkül növekedhet, hogy korlátozná más járművek légi közlekedését. A kisebb repülőterek célszerű fejlesztését ugyancsak előirányozták, hogy vertiportként, vagyis olyan állomásként működjenek, amelyek eVTOL-okat fogadnak és indítanak.

A DfT szerint az új technológia előnyei már most is megmutatkoznak, például a West Midlands-i rendőrségnél, amelynek egyenruhásai drónokat használnak az erőszakos bűncselekmények és a rendzavarás elleni küzdelemre. A Nemzeti Egészségügyi Szolgálatnál szintén fontos feladatokat teljesíthetnének a drónok – erre egy 2022-23-ban zajlott féléves kísérleti időszak világított rá, amikor a Skyfarer brit drónszolgáltatóval együttműködve drónokkal szállítottak sebészeti eszközöket és patológiai mintákat. A tesztidőszak rekordját egy implantátum csomag szállítási idejével érték el: a drónok 70 százalékkal gyorsabban kézbesítették a küldeményt, mint a földi egységek.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

NEW technology