A gyártási és disztribúciós iparágakra szakosodott SYSPRO szoftverszolgáltató friss kutatása szerint a gyártók ugyan nyitottak az új technológiák iránt, de azok integrálása és bevezetése még mindig problémát jelent számukra. A válaszadók 30 százaléka számolt be ilyen nehézségekről.
A több felmérés adataiból összeállított riportból kiderül, hogy a válaszadók 15 százaléka szerint az elavult rendszerek hatékonysági problémákat okoznak, további 15 százalék pedig a rendszerek jövőbeli bővíthetőségének korlátaira hivatkozott mint nehezítő tényező.
A felmérés résztvevői elárulták: aktívan dolgoznak rajta, hogy leküzdjék az új technológiák integrálásának magas kezdőköltségeit, valamint a cégen belül irántuk érzett ellenállást. Ezek ugyanis hátráltatják az automatizálás és robotika (37 százalék), a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás (19 százalék), illetve az ipari dolgok internete (18 százalék) bevezetését.
2025 második felére a megkérdezett gyártók 40 százaléka az AI-t és az automatizálást jelölte meg elsődleges digitális prioritásként. Ezt követte a digitális integráció fejlesztése és a valós idejű adatok elérése (29 százalék), valamint az új technológiák bevezetéséhez szükséges költségmenedzsment (24 százalék).
A válaszadók 80 százaléka jelenleg is fordít erőforrást AI-projektekre, vagy a közeljövőben tervezi ezt. 12 százalék már bevezette az AI-t (a gépi tanulástól függetlenül), vagy éppen folyamatban van a bevezetése, 57 százalék aktívan kutatja az AI-felhasználás lehetőségeit, 11 százalék pedig a következő évben tervezi az AI bevezetését.
A gyártók a jövő egyik legfontosabb kihívásának a szakképzett munkaerő megtartását és toborzását tartják (30 százalék). Ezt követték az ellátási lánc zavarai (23 százalék) és a kiberbiztonsági problémák (12 százalék). További kihívást jelent az is, hogy a cégek nem férnek hozzá valós idejű adatokhoz, amelyek segítenék a gyors, adatalapú döntéshozatalt (40 százalék). Bár erre jó válasz lenne, az adatelemzés fejlesztését csak a résztvevők 23 százaléka nevezte technológiai prioritásnak a következő évre, 24 százalékuk pedig egyáltalán nem használ semmilyen adatelemzést.
„Kutatásunk azt mutatja, hogy a gyártók körében nagy az igény az intelligens technológiák iránt, amelyek segítségével az iparág számos kihívásával tudnának megbirkózni, a munkaerőhiánytól az ellátási lánc zavarain át a hatékony, adatalapú döntéshozatalig. Ezzel együtt azt is kimutattuk, hogy a bevezetés és megvalósítás továbbra is kihívást jelent” – foglalta össze Kelly Kucera, a SYSPRO Americas globális marketingért felelős alelnöke.
Gábor János, NEW technology


