Barion Pixel

- Hirdetés -

Először repült élesben a zéró emissziós személy- és teherszállító repülő

Ő Alice, az amerikai Eviation Aircraft szeme fénye, egyben a világ egyik legerősebb versenyzője a szépen alakuló elektromos repülés piacán. Erényeit több mint egykilométeres magasságban nyolc percen át repülve bizonyította, amikor a minap felszállt a Grant Megyei Nemzetközi Repülőtérről Washington államban.

A The Engineer Gregory Davis vezérigazgatót idézve közölte: „ma átléptünk a repülés következő korszakába: sikeresen felvillanyoztuk az eget Alice felejthetetlen első repülésével”. A szerénytelennek tűnő szólamokat nem minden alap nélkül hangoztatja, hiszen sikeresen demonstrálták, hogyan is néz ki a „tényleg megfizethető, tiszta és fenntartható repülés, egy merev szárnyú, teljesen elektromos géppel”.

Az Alice a kisebb távolságokra ingázó utasokat és áruszállítókat célozza meg, hiszen a tervek szerint 250-400 kilométeres távolságokon lesz képes menetrend szerint közlekedni. Kevés? Nem az: máris olyan vállalatoktól kaptak megrendelést 75, illetve 50 Alice-re, mint az USA-ban regionális repüléseket teljesítő Cape Air és Global Crossing Airlines, sőt, 12 Alice eCargóra benevezett a DHL Express is. Előbbi cég elnöke, Dan Wolf közölte: a Cape Air ennyi e-repülővel a teljes tevékenysége 80 százalékát lesz képes lefedni, pedig napi 400 járatot indítanak az Egyesült Államokon belül és onnan a karibi térségbe.

- Hirdetés -

Az Alice háromféle kivitelben fog megjelenni: kilencszemélyes ingázó, hatszemélyes exkluzív és a fentebb is írt teherszállító (eCargo) típusát lehet megrendelni. A gép két, egyenként 700 kilowattos magni650-es elektromos motorral, 480 km/h-s végsebességgel repül, és 1,1-1,2 tonna hasznos terhet tud célba juttatni.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni

- Hirdetés -

- Hirdetés -

NEW technology