Barion Pixel

- Hirdetés -

Közösen fejleszt még jobb önvezető autót az Uber és a Wayve

Az önvezető járművek fejlesztői (pl. Cruise, Waymo) általában részletes térképeket készítenek azokhoz a területekhez, amelyeken a robotaxijaik közlekednek. A térképeket folyamatosan frissítik, és az ezeket használó járművek csak a leképezett területeken belül mozognak. Az önvezető járművekhez mesterséges intelligenciát fejlesztő Wayve ehhez képest más megközelítést alkalmaz – olyat, amire az eddig befektető SoftBank Group, NVIDIA és Eclipse Ventures után az Uber is felfigyelt: a két cég bejelentette, hogy új stratégiai partnerséget kötöttek önvezető rendszer fejlesztésére.

Az Uber stratégiai befektetést is vállalt a Wayve-ben, ami azt tervezi, hogy az újabb támogatás révén felgyorsítja együttműködését a globális járműgyártókkal, hogy fejlett vezetéstámogató rendszerekkel (ADAS) és 3-as szintű automatizált vezetési képességekkel lássa el a fogyasztói járműveket. A londoni cég saját bevallása szerint 4-es szintű önvezető járműveket is fejleszt – ezeket integrálnák a jövőben a 150 millió havi felhasználóval rendelkező Uber ride-hailing platformjába.

A hagyományos önvezető járművekkel ellentétben a Wayve „térkép nélküli, end-to-end” mesterséges intelligenciára helyezi a hangsúlyt. Ez olyan technológiát jelent, ami lehetővé teszi az automatizált járművek számára, hogy földrajzi határok nélkül működjenek.

- Hirdetés -

A Wayve nem az első önvezető cég, amellyel az Uber partnerségre lépett. 2022-ben tízéves megállapodást kötött a Motional-lal, ami IONIQ 5-alapú robotaxikat üzemeltet, míg 2023 májusában az Alphabet önvezető részlege, a Waymo jelentett be velük többéves együttműködést az amerikai Phoenix területére. Az Uber érdeklődése azonban nem korlátozódik csak a robotaxikra. 2021-ben partnerségre lépett a Serve Robotics-szal, hogy annak Serve robotjai több amerikai piacon megjelenjenek az Uber Eats hálózatán, és idén beszállt a Waabiba is, ami teljesen önvezető teherautók telepítését tervezi – első körben Texas államban.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni

- Hirdetés -

- Hirdetés -

NEW technology