Barion Pixel

- Hirdetés -

Légballonokkal védik Amerikát Kínától és Oroszországtól

A Pentagon bejelentette: sztratoszférában őrködő ballonokkal fokozza országa biztonságát az interkontinentális rakétákkal szemben. A Politico cikke szerint 18-28 kilométer magasan lebegő megfigyelő járművekről van szó – ezektől várják, hogy időben észlelje az Egyesült Államok felé indított tömegpusztító fegyverek helyzetét, irányát és sebességét. A sci-fibe illő ötlet egyértelműen jelzi, hogy az amerikai hadügy kész mind nagyobb teret engedni a tudománynak.

„A magasan vagy nagyon magasan repülő eszközöknek számtalan előnye van, a pozíció tartásától a könnyű manőverezésen át a hasznos terhek rugalmas szállításáig” – magyarázta a rakétavédelmi projekt vezetője. Tom Karako emlékeztetett: a hasonló, 2017-ben lezárt JLENS ballonos érzékelőrendszer szintén hajók, szárazföldi járművek, illetve drónok és rakéták megfigyelését szolgálta volna a Raytheon lekötött léghajóival, de kudarcba fulladt, és masszív, kétmilliárd dolláros kárt okozott a honvédelmi tárcának. Ahhoz a programhoz képest most sokkal ígéretesebb eredményeik vannak, hiszen jóval magasabbra, a sztratoszféráig tudják eljuttatni a később hálózattá fejleszthető ballonhajókat.

A projektet azután fűtötték csak fel igazán, hogy Kína tavaly augusztusban élesben tesztelt egy nukleáris fegyver szállítására alkalmas hiperszonikus rakétát: az eszköz megkerülte a Földet, és az USA ekkor jött rá, hogy a megfigyelésen kívül nem sok mindent tudott volna kezdeni vele, ha az ázsiai ország ártó szándékkal lőtte volna ki feléjük.

- Hirdetés -

Az ehhez hasonló események megfigyelésére ezúttal a Raven Industries egyik divíziója, a Raven Aerostar fog ballonokat gyártani. Katonai eszközökről lévén szó, csak kevés részlet vált ismertté, de az abszurd magasságokig felrepülő hajókat természetesen a legmodernebb kommunikációs, navigációs és irányítórendszerrel, valamint erős akkumulátorokkal szerelik fel. Utóbbiakat nagy teljesítményű, újrahasznosítható napelempanelek fogják tölteni – árulta el a cég vezetőmérnöke. Russell Van Der Werff hozzátette: a Raven ballonjaihoz olyan szabadalmaztatott gépi tanulási algoritmust használnak, ami képes megjósolni a szél irányát, és valós időben egyesíteni a bejövő szenzoradatokat. A Pentagon megrendelésének része egy küldetésműveleti központ felállítása is, ahonnan képzett repülőmérnökök a nap 24 órájában ellenőrizhetik a sztratoszférába telepített hálózat működését.

Ez persze csak a megfigyelés része a honvédelemnek az USA-ban, ahol a hipermodern vadászrepülők, űrhajók és más speciális járművek akár titán alkatrészeit sok esetben egy MAGYAR mérnök-üzletember, Garaczi János Los Angeles-i cége, a Delta Machine gyártja. Hallgasd meg a vele készült exkluzív interjúnkat a NEWtechtalk podcast-csatornán:

Gábor János, NEW technology

NEW technology