Óriási átszervezés előtt a Siemens: közös szervezetbe vonják össze az automatizálást – ő az új elnök
Négy, eddig különálló automatizálási üzletágat gyúr egyetlen gigantikus szervezetbe a Siemens, hogy megerősítse automatizálással foglalkozó üzletágait, valamint közös ernyő alá rendezze a szoftveres és AI-alapú megoldásait. A német technológiai óriásvállalat október 1-jével vonja össze az ügyfélszolgálati, a gyárautomatizálási, a hajtástechnikai és a folyamatautomatizálási részlegét az új, Automatizálás elnevezésű szervezetbe.
A cég közölte továbbá, hogy az újonnan létrehozott egység élére Rainer Brehmet (képünkön) nevezték ki elnöknek, aki közvetlenül Cedrik Neikének, a Siemens igazgatósági tagjának és a Digitális Iparágak vezérigazgatójának felel. Ez a lépés része a társaság Egy Technológiai Vállalat nevű stratégiájának, amellyel a szoftveres és mesterségesintelligencia-megoldásokat hangolják össze a hardveres gyártástechnikával.
„Az ipar jövője az automatizálás, a szoftver és a mesterséges intelligencia metszéspontján található, ami gyorsabb innovációt, nagyobb skálázhatóságot és testreszabottabb ügyfélmegoldásokat tesz lehetővé” – érvelt az új egység létrehozása mellett Neike.
„A mesterséges intelligencia átalakítja az ipart, ezért egy erős automatizálási partner fontosabb, mint valaha. Közös célunk, hogy formáljuk az ipar következő korszakát, és előmozdítsuk a mesterséges intelligenciával támogatott autonóm termelést, segítve ügyfeleinket abban, hogy rugalmasabbá, produktívabbá és versenyképesebbé váljanak” – nyilatkozta Brehm.
A Siemens vezetése 2025 novemberében hirdette meg az új stratégiát azzal a céllal, hogy 2030-ig megduplázza a digitális bevételeit. Ennek keretében három év alatt egymilliárd eurót (mintegy 367 milliárd forintot) fordítanak a mesterséges intelligencia ipari alkalmazásainak felfuttatására. A cégcsoport a 2025-ös pénzügyi évben egyébként 78,9 milliárd eurós (közel 29 billió forintos) árbevétel mellett 10,4 milliárd euró (több mint 3,8 billió forint) nettó nyereséget ért el.
A most elnökké kinevezett Brehm eddig a Digitális Iparágak automatizálási üzletágának operatív vezetőjeként és technológiai igazgatójaként már irányította a szoftveralapú technológiák és az ipari mesterséges intelligencia fejlesztését, korábban pedig a gyárautomatizálási divízió vezérigazgatói posztját töltötte be.
Gábor János, NEW technology

