Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Vezérlőrendszerektől a fröccsöntő gépig – 2. rész

Több mint robot – A Fanuc életre szóló jó választás

- Hirdetés -

Szinte örökké tartó ügyféltámogatás, különös automata gyárak és folyamatosan bővülő magyar központ. A hazai japán szerszámgép vállalattal, a Fanuc-kal készült interjúnk első részében már bemutattuk, mi mindenre kínál megoldást széleskörű termékpalettájuk. Az interjú második részében ennél mélyebbre megyünk és bemutatjuk, miért egyedülálló az általuk kínált szolgáltatás és mit tettek azért, hogy elnyerjék a magyar vállalatok bizalmát, illetve hogy még az olyan globális krízishelyzetek se ingassák meg őket, mint amilyen a koronavírus.

Aki egyszer Fanuc gépet vásárol, örökre egy család tagjának érezheti magát

A Fanuc – a japán cégekre jellemző módon – nagy hangsúlyt fektet a szervizelésre és az időtállóságra is, hiszen ezáltal érhető el a legnagyobb elégedettség. A szerszámgépek vásárlása esetében 5 év garancia jár a vevők számára és 25 évig az alkatrész-utánpótlást is biztosítja a vállalat. Ami azonban igazán egyedülállóvá teszi a Fanuc-ot, az az, hogy a 25. év után sem kell megválni a tőlük vásárolt eszközöktől ahhoz, hogy a lehető legmodernebb technológiát használhassuk, hiszen még jóval ezután a határidő után is olyan támogatásban részesülnek az ügyfelek, amit csak kevés más szolgáltató képes megadni. „Miután egy gép betöltötte a 25. életévét, a Repair divízió felújítja az alkatrészeit, így a további használatra is tökéletesen alkalmas lesz” – magyarázta Dávid.  Talán ez kissé furcsának tűnik, de a rendszer annyira sikeres, hogy a szerelők egészen szélsőséges esetekkel is gyakran találkoznak. „Ha valakinek a terméke átlépte a 25 évet, lehetőség van rá, hogy egy európai vagy egy japán Fanuc-központban felújíttassa azt. Van olyan ügyfél, aki még a mai napig lyukkártyával programozza a gépeit, a japán központban pedig ezt újítják fel számára újra és újra” – tette hozzá Attila, aki közben a régi és felújított alkatrészeket mutatja lelkesen.

A Fanuc mögött hatalmas know-how áll, ami részben annak köszönhető, hogy ha valamilyen új igény jelentkezik az ügyféloldalról, akkor a vállalat mindent megtesz azért, hogy a megoldást beleépítse a termékeibe: a robotok esetében például a gyártás során fontos a kilengés mértékének mérése. A Fanuc robotjai ezért megtanulják, hogy adott beállítások mellett mekkora az elmozdulás és öntanulással képesek belekalkulálni a ciklusba ezt a tényezőt bármiféle külső beállítás nélkül.

Hogy a hosszú élettartamot garantálni tudja, a Fanuc minden létező módon teszteli a gépek élettartamát, a rezgésvizsgálattól az emulziós folyadékokkal történő maratásig. A szervizesek ezenkívül fenntartanak egy olyan listát is, amelyen arról gyűjtenek információkat, hogy melyik eszköz hogyan használódott el az évek során. A lista segíti a termékek folyamatos fejlesztését, így ma már 30-60 éves fejlesztési múlt áll minden egyes gép mögött, melyet kiadnak a kezükből vagy megjavítanak. „A régi gépek felújítása Magyarországon is bevett dolog, mivel a vállalatok nem szívesen cserélik le őket. Tény, hogy egy régi gép nem lesz jobb, mint az új technológia, de arra a feladatra, amire annak idején megvásárolták, tökéletesen bevált, így nem szívesen vesznek újat helyette” – egészíti ki Dávid.

Szupergyárak a múltból, amelyek ma is megállják a helyüket

Tekintve a robotok gyártásában szerzett rengeteg tapasztalatot és különleges odafigyelést, nem csoda, hogy a világ legnagyobb mértékben automatizált gyára szintén a Fanuc-nál található – ebben a robusztus erődítményben gyakorlatilag robotok gyártanak robotokat szinte teljesen önállóan. Közel 3-4000 robot található az üzemben, és csak körülbelül 80 robotonként van szükség egy emberre. Ezt a teljesítményt 30 év alatt érte el a vállalat: a folyamat során elsőként a gyártást automatizálták, majd az anyagmozgatást, a szerelést, és ma már a targoncák is maguktól közlekednek.

„Vannak olyan üzemek, ahol sötét van, hiszen a robotoknak nem kell fény, így a világítást csak akkor kapcsolják fel, ha emberi beavatkozásra van szükség.” – meséli Dávid.

A futurisztikus gyártási technológia annyira fejlett, hogy a Fanuc-nak – versenytársaival ellentétben – soha nem is kellett áttelepülnie Kínába, hiszen minden fontos egységet házon belül tudnak működtetni, költséghatékonyan. Ennek köszönhetően a japán vállalat a koronavírus közben is normális keretek között funkcionált, a dolgozóik számára korrekt, rugalmas beosztást készítettek, a robotok pedig maguktól végezték a dolgukat, pontosan ugyanúgy, ahogyan békeidőben is teszik.

Folyamatos piaci terjeszkedés és pozitív jövőkép jellemzi a vállalatot

„Az első gépet az értékesítő adja el, a második gépet már az első gép, a harmadikat pedig a szerviz adja el” – jegyzi meg Dávid. „A magyar kisvállalatok bizalmatlanok, nem tudják, mire számíthatnak, ezért az első gép eladása a legnehezebb.”

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Magyarországon sosem voltak igazán promótálva ezek a gépek, s mivel Németország uralta az ipari berendezések piacát, az üzlet lassan indult be. A Fanuc rengeteg tesztmarást, próbát biztosított ingyen, hogy a saját technológiájukat helyben tudják kipróbálni a magyar cégek, még mielőtt eldöntötték, hogy befektetnek-e az általuk nyújtott termékekbe és rendszerekbe.

„Ez nagyon sokat segített, de még így is nehezek voltak az első évek. A látogatás után eltelhet fél vagy akár három év is az értékesítésig, hiszen, ha bevált egy német gép, akkor nem akarnak áttérni a japánra mielőtt saját szemükkel látnák, hogy hatékonyabb. Még mindig élnek azok a sztereotípiák, hogy drága a japán szerviz, messze van, nehéz beszerezni az alkatrészeket. A Fanuc mégis szerencsés, hiszen szinte korlátlan terepe van a terjeszkedésnek”.

Amióta azonban a Fanuc magyar székháza elkészült, sokat változott a márka megítélése, hiszen az ügyfelek a magyar központba látogatva saját szemükkel láthatják, hogy megbízható vállalatról van szó, amely húsz év múlva is a helyén lesz. Ezt a benyomást a látványos bemutatókon kívül a 3500 négyzetméteres irodaház is erősíti, amelynek egy üres részét kifejezetten a négy-öt év múlva tervezett bővülés esetére tartogatta a vállalat.

„Mindig igyekszünk előre tervezni, de még így is megesik, hogy alábecsüljük a fejlődés mértékét: annak ellenére, hogy sokkal később terveztük ezt megtenni, az üres rész befejezése például már a tavalyi évben szükségessé vált” – jegyezte meg Attila.

„Szerencsére ha a szükség úgy hozza, az iroda még 30%-kal bővíthető. Ez fontos a cég számára, hiszen az épület üzenete az, hogy sziklaszilárdan megvetette a lábát a magyar piacon a Fanuc.”

Bár a koronavírus közvetett hatásai a Fanuc-ot sem kímélték, és sales terén csökkent tervvel számoltak, a legnagyobb hatással az autóipari megtorpanás volt a vállalatra. „Április és május hónapban már érezhető volt, hogy esett a kereslet, de ez várható volt” – jegyezte meg Dávid. „Mindenki szenved, ez nem újdonság. A kérdés az, hogy kinél mennyire erős ez a változás. A Fanucnál szerencsére nem számottevő, még a home office-ra való átállás is megtörtént gyakorlatilag egy délután alatt, hiszen már az elmúlt években is gyakoriak voltak az online konferenciabeszélgetések.”

Sikereinek köszönhetően sokan próbálják utánozni a Fanuc-ot, de ez általában kimerül a marketingfogásokban, a konkurens cégek mögött ugyanis gyakran nincs meg az az infrastruktúra, elhivatottság és lendület, amely a Fanuc-ot naggyá tette.

A vállalat életében jelenleg az egyik legfontosabb projekt az a kampány, amelynek keretén belül segítünk a cégeknek kilábalni a válságból, például késleltetett fizetéssel és különböző kamatkonstrukciókkal. „Ha valakinek bejönne egy üzlet, és gyorsan kellene egy gép, akár azonnal hozzájuthat bizonyos feltételekkel” – mondja Attila.

Fanuc vezérlőegységgel rendelkező termékekből ma Magyarországon körülbelül 9000 darabot használnak, Fanuc robotból 4-5000 darabot, ami az összes robot 40-50%-a. Fröccsöntő gépből kb. 300, marógépből kb. 250 működik hazánkban. A világszerte telepített Fanuc gépek száma 30 millió, valamint 600.000 robot és 50.000 fröccsöntő található a Föld különböző országaiban.

Hegyi Heni, NEW technology

– Hirdetés –

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology