Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

AMB 2018: A fémmegmunkálás minden energiája Stuttgartban összpontosul

Az AMB szeptember 18. és 22. között immár 19. alkalommal nyújt találkozási pontot a forgácsoló fémmegmunkálás szakértőinek. Több mint 1500 kiállító mutatja be fejlesztéseit és innovációit a bruttó 120 000 négyzetméteres kiállítási területen. A jelekből ítélve az AMB 2018 minden idők legnagyobb AMB-je lesz. „Az új Paul Horn csarnokkal (10. csarnok), az AMB Digital Way különleges bemutatójával és a hozzá tartozó kongresszussal megteremtettük a legjobb feltételeket ahhoz, hogy az AMB 2018 még nagyobb és jobb lehessen” – hangsúlyozza Ulrich Kromer von Baerle, a Messe Stuttgart cégvezetésének szóvivője.

Nagyobb felület, nagyobb innováció, nagyobb siker
Az AMB az elmúlt években teljes mértékben kihasználta a vásár területének kapacitásait, és 2018-ban a terület növekedése ellenére minden helyet lefoglaltak. „Az új Paul Horn csarnokkal (10. csarnok) együtt bruttó 15 000 négyzetméterrel több terület áll rendelkezésre a kiállítók igényeinek kielégítésére, és az AMB látogatói számára még nagyobb vonzerőt jelent majd a még több termék és innováció” – jelentette ki Gunnar Mey, a stuttgarti vásár ipari részlegvezetője. Ezenfelül a terület növekedése a meglévő kiállítási szakterületek optimális elrendezését teszi lehetővé.

- Hirdetés -

Az AMB 2018 új felosztási tematikát követ: az L-Bank fórumon (1. csarnok) és a 3. csarnokban a megmunkálószerszámok és a befogószerszámok találhatók. A 4. csarnokban és az Oskar Lapp csarnokban (6. csarnok) az esztergagépek és automaták állnak a középpontban. Az 5. csarnokban a csiszoló- és szerszámcsiszológépek találhatók, illetve minden, ezekhez tartozó kiegészítő. Az Alfred Kärcher csarnokban (8. csarnok) a fűrészgépek és a daraboló köszörűgépek, a felülettechnika, a jelölőrendszerek, a kenés és hűtés, valamint a biztonság- és környezettechnika innovációit mutatja be. A 7., 9. és az új Paul Horn csarnok (10. csarnok) marógépekkel, lehordó szerszámokkal, méréstechnikával és minőségbiztosítással, valamint rugalmas gyártócellákkal és -rendszerekkel, megmunkálási központokkal, fogaskerékmarókkal és fúrógépekkel teszik teljessé a kínálatot. A vezérlés- és meghajtástechnika, illetve a CAD/CAM/CAE, valamint a gyártószoftverek terjesztői közvetlenül a keleti bejárat mellett, illetve a 2. csarnoknál léphetnek be a vásár területére.
A páros évek őszén a gyártók Észak-Amerikában Chicago, Ázsiában Tokió és Európában a stuttgarti AMB jelenti a gyártók számára az innováció bemutatásának lehetőségét. Stuttgartban idén is a forgácsolás összes világpiaci vezetője képviselteti magát, és a látogatók több száz gépet figyelhetnek meg „áram alatt”, élőben.

AMB különleges bemutató és Digital Way konferencia
Az elsőként megrendezésre kerülő „Digital Way” különleges bemutatóval és a hozzá kapcsolódó kongresszussal az AMB felvázolja a lehetséges módokat, ahogyan az ipari vállalatok az aktuális információtechnológia segítségével kihasználhatják a digitalizációban rejlő potenciált. A végcél az, hogy az AMB a szolgáltatók és a felhasználók közötti platformként irányt mutasson, hogyan teljesíthetők a nagyobb forgalmi növekedés és költségcsökkentés iránti elvárások, különösen a dolgozók megnövelt termelékenysége és a gépek hatékonyságának fokozása útján. Gunnar Mey leszögezi: „A vállalatok tudni akarják, hogyan ültethető át a gyártásba az Ipar 4.0 és a digitalizáció. Mely szolgáltatók valósítottak már meg sikeres projekteket?
Milyen alkalmazások, ill. modellek léteznek már, és melyek relevánsak a mindenkori vállalat számára? Az AMB 2018 Digital Way különleges bemutatójával a megoldásorientált ajánlatokat és a keresletet hozzuk össze.”

2018-ban is folytatódik a robbanási fázis
Európa egyes részein a felvevőpiacok jelenleg robbanási fázisban vannak. A gazdasági szakértők előrejelzése szerint 2018-ban Németország bruttó hazai terméke 2,2 százalékos, az euróövezetben pedig 2,3 százalékos növekedést mutat majd. „A kiállítók megerősítenek bennünket abban, hogy az iparban rejlő kapacitások kihasználása oly mértékű, mint 2008 óta még sosem. Ez lenne a megfelelő időpont a szükséges befektetések végrehajtására. Az AMB egyedülálló platformot biztosít erre, mivel a kiállítók itt a technika aktuális állapotát mutatják be, és mindazt, ami a termelés digitalizálásának jelen állása mellett lehetséges” – fejti ki Gunnar Mey, a stuttgarti vásár ipari részlegvezetője.

AMB Iran: az érdeklődés változatlan
Az AMB Iran harmadik alkalma (2018. június 26. és 29. között) iránti érdeklődés változatlan, sok kiállító továbbra is meg van győződve az Iránban rejlő lehetőségekről. Már harmadik alkalommal állítanak ki az ágazat nagyjai, például az AMF Andreas Maier GmbH, a Gühring KG, a Kapp GmbH & Co. KG, a Klingelnberg GmbH, a Paul Horn GmbH, a Schwäbische Werkzeugmaschinen GmbH és a Samputensili Cutting Tools S.r.l.
A Sandvik Coromant első alkalommal állít ki az AMB Iran falai között. A szerszámok és szerszámmegoldások piacvezetője már hosszabb ideje aktív Iránban, helyi partnerén, az SAP (Sakht Abzar Pars Co) vállalaton keresztül képviseltetve magát.

Az AMB rendezvényről
A stuttgarti AMB 2018 rendezvényre szeptember 18. és 22. között körülbelül 90 000 szakmai érdeklődőt és 1500 kiállítót várnak. A kiállítók több mint bruttó 120 000 négyzetméteren mutatnak be innovációkat és továbbfejlesztett megoldásokat a következő területeken: forgácsoló és lemunkáló szerszámgépek, precíziós szerszámok, méréstechnika és minőségbiztosítás, munkadarabés szerszámkezelési technológia, robotok, ipari szoftverek és mérnöki megoldások, építőelemek és tartozékaik. Az AMB 2018 ötletgazdái a VDMA Precíziós Szerszámok Szakmai Testülete, a VDMA Szoftverek és Digitalizálás Szakmai Testülete és a VDW Németországi Gépés Berendezésgyártók Szövetsége.

AMB – Stuttgart

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology