Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Az áruszállítás új evolúciós lépcsőfoka az önvezető teherautó

- Hirdetés -

Az eszközt fejlesztő Gatik szerint lényegében szükségszerű az újabb és újabb autonóm modellek megjelenése, hiszen mind a felgyorsult e-kereskedelem, mind pedig a lelassult ellátási láncok problémájára megoldást jelenthet – elsősorban a középtávú logisztikában. A tavalyi RBR50 Robotics Innovation Awardson fődíjas cég a nyár végén grandiózus, 85 millió dolláros tőkeemelést hajtott végre, hogy nekiláthasson B szériája gyártásának és tesztelésének. A pénzt főleg a vezetéstechnológia finomítására, több járműosztály (teherautó, kisteherautó) flottanövekedésére és a csapat létszámának emelésére, összességében pedig a járműveik kereskedelmi forgalomba emelésére fordítják.

A Gatiknak már van némi rutinja az önvezető áruszállításban: először 2019-ben (mindössze két évvel a vállalat megalapítása után) kezdtek kísérleti programokba, rögtön a Walmarttal és a Loblaw Companies Limiteddel együttműködve. Az amerikai hálózat számára Arkansas és Louisiana államban, míg a kanadai élelmiszer-kereskedelmi üzletláncnak Ontario tartományban szállítottak termékeket – az elosztó központoktól a kiskereskedelmi egységekig.

„Sajátosan strukturált önvezető megoldásaink alacsonyabb költségekkel működő, gyorsabb kézbesítést garantáló, fenntartható és megbízható kapacitást garantálnak ügyfeleink számára”, lelkendezett a Gatik társalapító-vezérigazgatója. Gautam Narang úgy véli, a világ legnagyobb kereskedelmi láncaival kötött hosszútávú szerződéseik, eszközgyártókkal fennálló stratégiai megállapodásaik, valamint szerviz- és karbantartó szolgáltatóik segítségével hatékonyan tudnak reagálni az ellátási láncok kihívásaira, sőt, bizonyos értelemben újra is definiálják az ipart.

- Hirdetés -

Az önbizalomtól duzzadó cég szent meggyőződése az, hogy az önvezető technológiával elsőként ők fogják meghódítani Észak-Amerika középtávú teherfuvarozását. Az optimizmusra minden okuk megvan, hiszen a fentebb írt régiókon belül hamarosan az USA legnagyobb államában, Texasban is megjelennek. A világvezető logisztikai központnak számító Dallas-Fort Worth-i terjeszkedés kapcsán megjegyezték: most már ott tartanak, hogy az önvezető teherautóik a hét minden napján, napi 20 órás üzemidőben dolgoznak.

Gábor János, NEW technology

Forrás: The Robot Report

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology