Barion Pixel

Duplájára nőtt az InnoElectro Kiállítás és Konferencia

Az elektronikai iparnak a Budapesti Olimpiai Központ A-csarnokában szervezett rendezvény, április 23–25-ig, 29 országból, 2497 szakembert látott vendégül, több mint 600 cég képviseletében. Az előző évihez képest ez 42%-os növekedést jelent. A 78 kiállító standja összesen 1461 m2-t foglalt el a 3578 m2-es kiállítói területen, amely duplája a tavalyinak. A Magyarországi Elektronikai Társaság (MELT) 3 napos rendezvényének két konferencia helyszínén 54 előadás és 3 kerekasztal beszélgetés hangzott el. A gazdag szakmai programot a MELT Diák Forrasztási versenye, valamint az IPC Kézi Forrasztási versenye színesítette.

Mindezt az InnoElectro társrendezvénye az IOT LIVE SHOW és megoldás-szállítók versenye egészítette ki további 700 m2-es területen, 21 kiállítóval. A kiállításon ünnepelte a MELT két tagvállalata is kerek születésnapját, a Danutek 20, míg a Microsolder 30 éves fennállását.

Díjazzuk az Innovációt!

- Hirdetés -

A MELT immár második alkalommal ítélte oda a kiállításon az InnoElectro-nagydíjat. A szakmai zsűri tagjai Dr. Kazi Károly a MELT elnöke, a BHE Bonn Hungary Kft. ügyvezetője, Dr. Ábrahám László, a SENSIRION Kft. vezetője, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke, és Dr. Pap László, professor emeritus, BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar.

Az elismert szakemberekből álló grémium 2024-ben az InnoElectro-nagydíjat az InterElectronic Hungary Kft.-nek ítélte oda. A díjnyertes termék az Europlacer ATOM ii-A2 multifunkciós alkatrészbeültetőgép. A második helyen a Phoenix Contact Single Pair Ethernet (SPE) megoldása végzett, míg a harmadik helyezést az Endich Bauelemente kapta: Elemes táplálású, nagy kiterjedésű ad-hoc WLAN okosszenzor hálózati ökoszisztéma fejlesztése saját végpontokkal, átjáróval és felhőszolgáltatással megoldásával.

Forrás: InnoElectro
K+F+I, képzés, gyártás – neves szakemberek a konferencián

A konferenciát három izgalmas kerekasztal beszélgetés fűszerezte. A hazai bérgyártói panel beszélgetésben a szakemberek a hazai összeszerelő cégek legnagyobb erejét abban látták, hogy a speciális tudás, tapasztalat és az innovatív gondolkodás a kis szériás gyártásnál komoly hozzáadott értéket képviselhet a vevők számára.

A beszélgetés résztvevői voltak (balról jobbra): Hörömpöli-Tóth Levente (moderátor), Medgyesi József (Elektromont), Ulrich Gyula (Z Elektronika), Melchardt Miklós (Dynamic Csurgó) Méhész Árpád (Silveria)

A szakmédia kerekasztal beszélgetésben résztvevők a magyar nyelvű szakirodalom fontosságát hangsúlyozták.

Résztvevők (balról-jobbra): Hörömpöli-Tóth Levente (moderátor), Imre Miklós (Invest Marketing Kiadó), Lambert Miklós (MELT Szakmédia Tagozat), Kiss Zoltán (Endrich Bauelemente), Czakó Miklós (New Technology szaklap)

A legnagyobb érdeklődés a K+F kerekasztalt kísérte. A hazai elektronikai ipar elismert szakemberei óvatosságra intettek a kormányzat túlzottan optimista terveivel kapcsolatban, mely szerint hazánknak a top 10 innovátor közé kell kerülnie ez elkövetkezendő évtizedekben. Rávilágítottak az ambíciózus célok, valamint a rendelkezésre álló források és a kormányzati intézkedések között húzódó ellentétekre és az egyre kínzóbb mérnökhiányra, az oktatás fontosságára. Kiemelték ugyanakkor, hogy számos magyar cégben komoly innovációs potenciál rejlik és nemzetközi szinten is kiváló eredményeket érnek el szakembereink.

(A képen balról-jobbra): Hörömpöli-Tóth Levente (moderátor), Lazányi János (PCB Design), Naszádos László (thyssenkrupp), Ábrahám László (Sensirion), Kazi Károly (BHE-Bonn Hungary)
Kéziforrasztási verseny profiknak és diákoknak

A MELT idén 3. alkalommal rendezte meg kéziforrasztási versenyét középiskolás diákok számára, hogy ezzel is közelebb hozza a fiatalokhoz az elektronikai ipar és a villamosmérnöki szakma szépségét. A megmérettetésen 25 iskola 100 diákja vett részt. Első helyen végzett Baltás Levente (KSzC Kandó Kálmán Technikum, Kecskemét), második lett Nándori Bálint (BMSzC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum, Budapest), a dobogó harmadik helyén végzett Szilágyi Levente (DSzC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium, Debrecen). Különdíjban részesült még Nándori Bálint (BMSzC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum, Budapest), valamint Forgó Olivér és Kovács-Kalocsa Dávid, mindketten a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium tanulói. A legjobb csapat díját a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Technikum kapta.

Forrás: InnoElectro
IPC regionális kvalifikáció

Hagyományosan az InnoElectrón tartja az IPC Kézi Forrasztási Világbajnokságának magyarországi kvalifikációs versenyét. Az első három helyezett profi pénzjutalomban részesült, de csak a győztes utazhat Münchenben az Electronicára, ahol Magyarországot képviselheti a világbajnokságon. A szoros versenyben idén is a BHE Bonn Hungary munkatársa, Zsombok Péter végzett az első helyen – immár három egymást utáni évben. Őt Hermann Tibor (BME) követte a második helyen és Vizi Zoltán a TI-Elektronikai Kft. munkatársa a harmadik helyen. A legjobb csapat címet idén a TI-Elektronika Kft. tudhatta magáénak.

Forrás: InnoElectro

A kiállításon készült rövidfilmet ide kattintva tekintheti meg:

Az InnoElecto Budapesten, 2025. április 8–10-ig tárja ismét szélesre kapuit a szakemberek számára, ne maradjon le az elektronikai ipar legnagyobb magyarországi rendezvényéről!

InnoElectro

NEW technology