Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Egy konferencia, amely a fuvarozókról szólt, fuvarozóknak

- Hirdetés -

Kollégáimmal ugyan sok eseményen veszünk részt, mégis ritkán fordul elő, hogy valós interakciókat, vitákat látunk a közönség és az előadó vagy a kerekasztal-beszélgetés résztvevői között. Nemrégiben Székesfehérváron, a II. Fuvarozói Roadshow-n jártunk, ami mély nyomot hagyott bennem.

A személyes hangvétel egy újságíró vagy főszerkesztő részéről nem mindig elfogadható, de ez a rendezvény példaértékű lett számomra, hiszen olyan aktuális témákat vitattak meg a helyszínen, amelyek valós problémákat jelentenek a fuvarozók életében.

Az Európai Unió mobilitási csomagjáról és a végrehajtás nehézségeiről Kovács Kornél főosztályvezető (Innovációs és Technológiai Minisztérium) számolt be, aki szerint a sokfordulós egyeztetések ellenére sem született egységes elképzelés a csomag megvalósítási módjáról, ugyanis a kelet- és a nyugat-európai fuvarozók érdekei sokszor ellentétesek egymással. A csomag javaslatainak célja a járművezetők érdekeinek védelme, munkakörülményeik javítása volt, azonban a valóságban az intézkedések inkább az egységes piac létrejöttét akadályozzák. A tervezett intézkedések között szerepel például a kötelező pihenőidő kérdése: a kötelező heti 45 órás pihenőt nem lehetne a járműben eltölteni, illetve úgy kellene szervezni a munkát, hogy a járművezető háromhetente hazatérhessen. A csomag még számos változtatást tartalmaz — melyeket meg is vitattak Székesfehérváron —, de hogy melyik fog megvalósulni belátható időn belül közülük, az még függőben van.

Rónay-Tobel Beatrix, az ITM Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztályának vezetője előadásában kitért a tengelysúlymérés tapasztalataira. A projekt bevezetésének célja az volt, hogy objektív felelősségen alapuló rendszert hozzanak létre, amely nem igényli a jármű megállítását, és automatikusan működik. A tapasztalatok szerint a tehergépjárművek össztömege 40-42 t között mozog. A négytengelyes járműveknél sűrűn előfordul a túlrakodás, valamint az útvonalengedélytől való eltérés is számottevő. Sokan nem számolnak azzal, hogy az ötödik (segéd) tengely felhúzása miatt a rendszer csak négy tengelyt fog érzékelni, így akár büntethetővé is válik az adott fuvar.

Hock-Ritter Ildikó, a Timocom magyarországi vezetője prezentációjában ismertette a cég újdonságait, köztük azt, hogy applikációkba szervezték a különböző szolgáltatásaikat, így a Smart Logistics System nevű szolgáltatáscsomag még átláthatóbbá, egyszerűbbé teszi a cégek munkáját. A Timocom jelenleg naponta mintegy 750.000 fuvarajánlatot biztosít, célja az üresjáratok elkerülése. Az Útvonaltervezés & Költségek, valamint a Tracking szolgáltatás hozzájárul ahhoz, hogy a legmegfelelőbb útvonal kiválasztása mellett a fuvarköltség is előre kalkulálható legyen, illetve GPS-adatok megosztása révén figyelemmel kísérhető a jármű pillanatnyi földrajzi helyzete.

Hock-Ritter Ildikó cégvezető kiemelte, hogy a cégek jó része nem informálja le partnereit kellő hatékonysággal, ezért javasolja mindenkinek a Céges profil szolgáltatás használatát, amely Európa legnagyobb logisztikai hálózata, céges névjegyzéke. Anyanyelvi kapcsolattartókkal, a késedelmesen fizető cégek okozta problémák mérséklésére hozták létre a nemzetközi Inkasszó szolgáltatásukat, amely jelenleg 87%-os sikeraránnyal dolgozik.

Az iData értékesítési vezetője, Zölei Nikolett részletesen beszámolt arról, hogy az amúgy is sokrétű szolgáltatáscsaládjuk milyen elemekkel bővült az utóbbi időben, és mi várható a jövőben. Az útdíjvisszajelző készülékük folyamatosan elemzi a bevallási környezetet, ezáltal kizárólag akkor értesíti a járművezetőt és a fuvarszervezőt, amikor valóban foglalkozniuk kell az útdíjbevallással. Teljes üzemanyagkontrollt is végeznek, legalább 99%-os pontossággal. Az élő riasztásoknak és a bizonyíthatóságnak köszönhetően a visszaélések elkerülhetők. Az iTrack Vizsla testre szabott szolgáltatásokat nyújt, hiszen mintegy 1300 riport alapján az adott ügyfél igényeire tudják szabni a rendszert. Ha olyan igény jelentkezik, amire nem találnak azonnal megoldást, 120 fős csapatuk azt is rövid időn belül megoldja.

Számos kritika érkezett a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szolgáltatási igazgatójához amiatt, hogy a jegyvásárlás — főleg a határok előtt és után — csak korlátozottan lehetséges. Természetesen ezek az észrevételek megértő fülekre találtak, azonban éles vita bontakozott ki arról, hogy elégséges-e így a szolgáltatás, vagy miként lenne fejleszthető. Az utóbbi időben végzett beruházásokat, fejlesztéseket is megismerhettük, például az új székesfehérvári irodát, vagy a budapesti iroda költözését és az új megnyitását.

 

 

 

A felfokozott hangulat rendkívül izgalmassá tette a konferenciát, hiszen égető problémák, személyes tapasztalatok kerültek terítékre, még ha azonnali megoldást nem is találtak minden esetben. Kérdéseik révén megismerhettük a fuvarozói szakmát gyakorló vállalkozók valós helyzetét. Bízunk benne, hogy hamarosan minden kérdésre megérkezik a válasz.

Czakó Miklós, NEW technology

Érdemes elolvasni
NEW technology