Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Együttműködési megállapodást kötött a magyar és a német logisztikai szervezet

A Münchenben  keddtől péntekig zajló Transport Logistic kiállításon együttműködési megállapodást kötött a Német Logisztikai Szövetség (Logistics Alliance Germany) és a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület közölte az egyesület csütörtökön az MTI-vel. 

    Az együttműködési megállapodás szerint a két szervezet erősíti együttműködését  az üzleti és kereskedelmi promóciós események szervezésében, és intenzívebbé teszi  a tapasztalatok, információk és adatok cseréjét.

A Hungrail közleménye szerint a Transport Logistic a logisztikai szakma legrangosabb seregszemléje és szakvására. Az expo több mint 115 ezer négyzetméternyi területén 62 ország 2162 kiállítója várja a 123 országból érkező, több mint 60 ezer látogatót. Az idei kiállítás fókuszában a robotika, a mesterséges intelligencia, a „kiterjesztett valóság” logisztikai szektorra gyakorolt hatása áll.

A magyar pályahálózat-működtetők, illetve a vasúti személyszállítási piac egészét és a vasúti árufuvarozási piac 95 százalékát tömörítő HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület negyedszer képviseli az ágazat hazai szereplőit Münchenben. A szakmai szervezet a magyar stand kiállítóival – a MÁV-val, a Rail Cargo Hungariával, a CER Hungaryvel, a GYSEV CARGO-val, a Záhony-Porttal és a PACOBO-val – együtt azt mutatja be, miért is pályázik Magyarország  Közép-Európa logisztikai központjának szerepére.

MTI

Érdemes elolvasni
NEW technology