Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Energiahatékony, költségoptimalizált, ökocentrikus – három szó, ami jellemezni fogja a jövődet

Kihirdették az idei MVM Edison startup verseny nyerteseit

Kihirdették az MVM Edison startup verseny 2023-as győzteseit. Az innovatív fejlesztéseket két kategóriában értékelte a szakmai zsűri. Az ötlet fázis első helyezettje a ChillWell csapata lett, másodikként a Metrinergy, harmadikként pedig a Beeco végzett. A scale up fázis díjazottja a BitBűvész KKT. lett.

Az MVM Edison startup versenye 2016 óta ugródeszka az innovatív – elsősorban energetikai – ötletek és vállalkozások számára. Mint mindig, most is valós problémákra megoldást kínáló, piacképes ötleteket vártak a döntéshozók. A jövő energetikai megoldásai mellett az alábbi kategóriákban lehetett nevezni: jövő otthona, jövő városai, digitális infrastruktúra, ügyféloldali fizetési megoldások, vásárlói tapasztalatok és termékinnovációs megoldások.

- Hirdetés -

A versenyre olyan ötleteket lehetett benyújtani, amelyek még kezdeti (ötlet), illetve már érettebb (scale up) szakaszban járnak. Az idén beérkezett több mint száz hazai és nemzetközi pályázat közül a szakmai zsűri hat ötlet és kettő scale up fázisú csapatot juttatott a döntőbe. A május 10-én megrendezett döntőt (Demo Day) egy két hónapos intenzív inkubációs program előzte meg, ahol felkészítették a csapatokat a megmérettetésre, illetve jól hasznosítható tudást kaptak vállalkozásuk elindításához és fejlesztéséhez is. Az elmúlt évektől eltérően idén élőben tartották az eseményt, amelyet a nézők online követhettek végig.

Forrás: MVM Zrt.

A számtalan jó ötlet közül a ChillWell megoldása került ki győztesen: egy olyan passzív klímarendszert álmodtak meg, amely képes energiahatékony léghűtésre a hagyományos klímák fogyasztásának akár tizedét használva. Második helyen a Metrinergy végzett, amelynek költségoptimalizáló ötlete segíteni fog a vállalkozásoknak, hogy az emelkedő energiaárak mellett is fenntarthatóan és profitábilisan működhessenek. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Beeco állhatott fel, akik egy olyan ökocentrikus platform megalkotását álmodták meg, amely összeköti az ökotudatos felhasználókat a fenntarthatóságért küzdő cégekkel a zöldebb jövő érdekében. A scale up fázis díjazottja a BitBűvész KKT. lett, akik innovatív SmartDoc megoldásukkal megkönnyítik és felgyorsítják a hivatalos dokumentumok kitöltését, miközben biztonságossá is teszik a folyamatot.

A kategórianyertesek három-, a további dobogósok pedig kettő-, illetve egymillió forint értékű támogatást kaptak. Ezen kívül a díjazottak esélyessé váltak az MVM Smart Future Lab Zrt. legfeljebb 50 millió forint értékű magvető befektetésére is.

„Hiszünk abban, hogy a jó ötletek valódi változást hozhatnak a világba. Az innováció, az előretekintés és a folyamatos fejlődés az MVM számára kiemelten fontos, éppen ezért nem csupán feladatunk, hanem kötelességünk is felkutatni, felkarolni a legjobb ötleteket. Büszkeséggel tölt el, hogy az MVM Edison mára nemzetközi szinten is elismert névvé vált, és hogy a verseny hét éve során több mint nyolcszáz pályázat érkezett, amelyből már hatvanöt döntős csapatot mentoráltunk és huszonhárom nyertes csapat győzelmét ünnepelhettük”mondta Mátrai Károly, az MVM Zrt. vezérigazgatója, a zsűri elnöke.

„Izgalmas évről évre meghallgatni és megismerni azokat a kreatív és innovatív ötleteket, amelyek a közös jövőnket formálják. A verseny hét éve alatt számos, az energetikai szektor számára is figyelemre méltó megoldással találkoztunk, amelyeknek nagy örömmel nyújtottunk és nyújtunk szakmai támogatást” – mondta Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. technológiai innovációs igazgatója, a zsűri tagja.

Forrás: MVM Zrt.
Háttéranyag – Az MVM Edison 2023-as döntőjének nyertes csapatai
Ötlet fázis:

ChillWell:

Csapattagok: Palla Péter, Somogyi Dominik

A napjainkban jelen lévő energiaválság és az egyre fokozódó környezeti hatások – mint például a szokatlan hőség – életre hívtak egy ötletet, amely alacsony fenntartási költséggel szeretné elviselhetővé tenni a kánikulát. A ChillWell a jelenleg használt klíma technológiát reformálná meg. A legtöbb ma kapható eszköz működési elve hasonló és sokszor magas beszerzési, kiépítési és fenntartási költséggel üzemelnek. Erre válaszul a ChillWell csapata egy olyan passzív klímarendszert szeretne kifejleszteni, amely képes energiahatékony léghűtésre a hagyományos klímák fogyasztásának akár tizedét használva. Az újdonság a termék egyszerűségéből fakadna, az elgondolásuk szerint a készüléknek nem kellene előállítania a hideget, elég lenne csupán szállítania azt, ami jelentős energiahatékonyságot eredményezne.

Metrinergy

Csapattagok: Acsai Imre, Rozs Bálint

A fokozódó energiaválság egyre súlyosabban érinti a kkv szektor szereplőit. A technológiai és finanszírozási ismeretek hiánya pedig jelentősen lassíthatja a megoldást jelentő intézkedések és beruházások végrehajtását. A Metrinergy gépi tanuló algoritmusai és ökoszisztémája lehetőséget kínál a vállalkozásoknak, hogy azok fenntarthatóan és profitábilisan működjenek, még az emelkedő energiaárak mellett is. A terveik szerint feltérképezik a tevékenységekhez tartozó változatos energetikai profilokat, figyelembe véve a lokáció és bevételi kategória szerepét is. Így azonosíthatóvá válnak a pontos energetikai kockázati szintek, valamint az ezeket csökkentő beavatkozások, költségek és finanszírozási opciók. Továbbá a felmérésekből felépülő robosztus adatbázis hasznos alapot szolgáltathat az állami, energetikai és pénzügyi szereplők számára az új fejlesztési konstrukciók kialakítás során.

Beeco

Csapattagok: Farkas Levente, Hegedűs Kristóf, Szende Tímea

A Beeco csapat vallja, hogy egy zöldebb jövő felé vezető úton közösségként kell haladni, egymást edukálva, motiválva és segítve – ebből a gondolatból kiindulva született meg az ötletük. Egy olyan ökocentrikus platform megalkotását álmodták meg, amely összeköti az ökotudatos felhasználókat a fenntarthatóságért küzdő cégekkel. Az alapötlet egy integrált applikáció, amely egy helyre csatornázza az edukatív tartalmakat, miközben párbeszédet is generál és ökoközösséget épít. Amellett, hogy az applikációban lehetőség lenne az ökolábnyom kiszámítására, térképeket is tartalmazna, például a hulladékgyűjtők vagy a zöld üzletek elhelyezkedéséről. Sőt a távolabbi tervek között szerepel, hogy közösségi funkciókat is integráljanak az applikációba, amivel céljuk, hogy a felhasználók ne csupán egyéni, hanem kollektív szinten is tehessenek egy zöldebb jövőért.

Scale up fázis:

BitBűvész KKT.

Csapattagok: Gergi Miklós, István Péter

A SmartDoc egy innovatív és egyedi megoldás, amely megkönnyíti és meggyorsítja a hivatalos dokumentumok kitöltését, miközben biztonságossá is teszi a folyamatot. A fejlesztésnek köszönhetően csak egyszer kell rögzíteni az adatokat a rendszerben, amely a legtöbb adathibát és a hiányosan kitöltött dokumentumot is felismeri. A SmartDoc rendelkezik digitális aláírás és közös dokumentumszerkesztés funkcióval is, ugyanakkor nem engedi módosítani a dokumentum törzsszövegét, ezáltal védelmet jelent csalás ellen. A SmartDoc-ot éves vagy folyamatos szolgáltatásként is meg lehet rendelni. A BitBűvész KKT. fejlesztésének célcsoportját a vállalatok jelentik, számukra szeretnék megkönnyíteni a dokumentumok kitöltését mind a munkatársak, mind az ügyfelek adminisztrációs folyamatainak támogatásával. Jelenleg több egyetem és alapítvány összesen közel 2000 alkalmazottja használja az újítást. A SmartDoc előnye az is, hogy mindössze egyhetes átmenettel bevezethető a cégműködésbe.

MVM Zrt.

(x)

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology