Felkapcsolták a sínpályára telepített napelemrendszert – bármikor leszerelhető és áthelyezhető
Egy svájci cég üzembe helyezte azt a bármikor leszerelhető és áttelepíthető napelemrendszert, amit egy működő vasúti vonalra fektetett az ország nyugati régiójában. Az egyelőre csak százméteres szakaszon beindított rendszer 48 darab, egyenként 385 watt teljesítményű panelből áll, és a világ első vasúti sínekre szerelt napelemrendszerének nevezik. A telepítési engedély megszerzéséről tavaly novemberben számoltunk be. A fejlesztő Sun-Ways startup azóta elvégezte a szerkezet kiépítését és hálózatra kapcsolását, míg a vasúti utasforgalom április végén indult meg a szóban forgó szakaszon.
A 18 kilowattos rendszertől évi 16 megawattóra villamosenergia-termelést várnak, amelyet a sínpályától 500 méterre húzódó közüzemi hálózatba táplálnak
Egy nemzetközi kutatócsoport technikai és gazdasági értékelést végzett, hogy felmérje a vasúti sínek közé vagy mellé telepített napelemrendszerek életképességét vidéki környezetben. A tudósok megállapították, hogy az ötletet övező szkepticizmus ellenére a megoldás egyrészt technikailag megvalósítható, másrészt erős gazdasági potenciált is kínál.
A Sun-Ways a következő három évben további teszteket tervez, amelyek során a panelek bevonatát, szennyeződését, valamint a rendszer vasúti infrastruktúrára gyakorolt hatását vizsgálják, hogy igazolják a sínekre szerelt napelemes rendszer hosszú távú biztonságát, és eloszlassák a rendszer kritikusainak kétségeit. Utóbbiak szerint a rendszer teljesítményét jelentősen korlátozhatja a szennyeződés és a vonatok áthaladásából eredő erős mechanikai terhelés.
Egy munkanapon több ezer négyzetméter napelem telepíthető a sínpályára
A cég szerint a rendszer hatalmas lehetőségeket rejt, és egyre nagyobb támogatást kapnak a vasúti sínekre telepített panelek ötletei. Hosszabb távon a Sun-Ways alapító-igazgatója, Joseph Scuderi úgy képzeli, hogy a sínek közötti energiatermelés közvetlenül a vonatok vontatási áramellátásába kerül, így a vonatok szinte teljesen önellátóvá válnának. Nappal a vonatok közlekednek, miközben a panelek folyamatosan termelik az áramot – írja a vállalat közleményére hivatkozva a svájci StratUpTicker.
A Sun-Ways a partnercégétől, a Scheuchzertől származó speciális vonatot használja a telepítéshez, amely mechanikusan végzi a munkát. A gép egy óra alatt 150 darab, néhány óra alatt pedig közel 1000 négyzetméternyi napelemet tud lefektetni, így a folyamat gyors és költséghatékony.
A projekt a Val-de-Travers-i Buttes térségében indul, ahol egyelőre 100 folyóméter hosszan építenek napelemeket a TransN vasútvonalra. A 48 darab napelem elektromos csatlakozásait a panelekbe integrálták, a telepítést végző szerelvény végébe épített hengeres kefével pedig meg is tisztítják a paneleket.
Scuderi a projektet indító eseményen elárulta, hogy globális terjeszkedésre készül. Megjegyezte, hogy csak Svájcban mintegy 5000 kilométernyi vasútvonal található, amelyre kb. 2,5 millió panelt lehetne telepíteni. A startup következő körben az Alpokon túl is szeretné megvetni a lábát: a terveik szerint Németországban, Ausztriában, Olaszországban, az Egyesült Államokban és Ázsiában is megjelennek majd a következő években.
Gábor János, NEW technology