Gigantikus tükörmező a világ tetején: extrém méretű naphőerőmű épült a tibeti fennsíkon
A tibeti fennsík rideg, szeles és kietlen tájain futurisztikus építmény nőtt ki a földből: a délnyugat-kínai Nagqu város közelében 15 927 darab „heliostat”, azaz naptükör telepítése történt meg, így a beruházás nemcsak az elhelyezkedésével, hanem a méreteivel is feszegeti a mérnöki tudomány határait. A világ legmagasabban fekvő, toronyrendszerű naphőerőművének tükörmezője összesen 800 000 négyzetméteres, azaz megközelítőleg 80 hektáros, és 100 megawatt teljesítménnyel rendelkezik.
A beruházás megvalósítása embert próbáló feladat elé állította a szakembereket. A rendkívüli, 4500–4900 méteres tengerszint feletti magasság, az állandó erős szél és a fagypont alatti hőmérséklet miatt a mérnököknek a speciális környezethez alkalmazkodó építési módszereket kellett alkalmazniuk.
Az erőmű lelke a hazánkban legfeljebb csak az MVM Észak-Budai Fűtőerőmű kéményéhez (216 méter) mérhető, 210 méter magas központi torony, amelynek tetejére a tükrök folyamatosan, a Nap mozgását követve irányítják a fényt.
A kínai People’s Daily Online riportja szerint az erőmű technológiai alapját az olvadt sós hőtárolás adja. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy a napfényt először hővé alakítsák, majd azt a torony csúcsán található vevőegységben tárolják el. A rendszer egyik legnagyobb előnye, hogy az olvadt só képes hosszú ideig megőrizni a hőt, így az erőmű akkor is képes villamos energiát termelni és a hálózatba táplálni, amikor közvetlenül nem süt a nap, például éjszaka vagy felhős időben.
A helyszínválasztás nem véletlen: Nagqu területén évente több mint 2800 órát süt a nap, ami kiváló adottságokat jelent a napenergia kiaknázásához. A stabilitást egy intelligens vezérlőrendszer biztosítja, amelyet kifejezetten a zord körülmények közötti hatékony működésre fejlesztettek ki.
A projekt nem csupán energetikai, hanem jelentős környezetvédelmi és gazdasági hatással is bír a régióra. A tervek szerint 2026 októberében hálózatra csatlakozó létesítmény évente 255 millió kilowattóra áramot termel majd – ez a mennyiség kiváltja körülbelül 60 ezer tonna normál szén elégetését, és mintegy 165 ezer tonnával mérsékli a szén-dioxid-kibocsátást.
A beruházás közvetlen haszonélvezői között ott lesznek a helyi lakosok is. Az építkezés során speciális képzéseket szerveztek a környéken élő gazdáknak és pásztoroknak, akik bekapcsolódhattak az erőművel kapcsolatos munkálatokba. A létesítmény összesen körülbelül 5,6 milliárd forinttal növeli a helyi közösség éves jövedelmét.
Gábor János, NEW technology



