Barion Pixel

Klímaexpedícióhoz nyújt segítő kezet a Gebrüder Weiss

A logisztikai világcég különböző szállítóeszközöket és felszereléseket biztosít ahhoz az egyhónapos tudományos kutatáshoz, amelynek során egy nemzetközi csapat igyekszik jobban megismerni a gleccserek olvadási folyamatát Grönlandon. A szigetország évek óta az éghajlatkutatás középpontjában áll, hiszen a világ egyik legnagyobb fagyos területéről van szó, és köztudott, hogy a gleccserei érzékenyen reagálnak az éghajlatváltozásra.

A Gebrüder Weiss közleménye hangsúlyozza: Grönland különösen érdekes hely a tudomány számára, így büszkén támogatják annak a nemzetközi kutatócsoportnak a munkáját, amely április 29-én, gyalogszerrel indult útnak a fagyos tájon, hogy bizonyos időközönként megmérje a jégtakaró vastagságát. A két tudós, egy orvos és egy fotós számára egyedülálló és fenntartható expedíciót szerveztek a GW közreműködésével: a cég a közlekedési eszközöket és a felszerelést biztosította az értékes munkához.

„A világ egyik vezető logisztikai szolgáltatójaként kötelességünknek tekintjük az olyan kivételes kutatások támogatását, mint ez a Grönland-projekt. Az expedíció célja, hogy bővebb ismereteket szerezzünk a klímaváltozásról, és a tapasztalatok segítsenek okos döntéseket hozni a jövőnk érdekében” – nyilatkozta Wolfram Senger-Weiss, a GW igazgatótanácsának elnöke.

- Hirdetés -

A csapat az északi 70. szélességi kört követve szeli át Grönlandot, nagyjából a nyugati parton fekvő Kangerlussuaq falutól a keleti parton fekvő Isortoq városig. A jégtakaró sűrűségét rendszeres időközönként mérni fogják, hogy összehasonlítható adatokat kapjanak a korábbi, ezen az útvonalon végzett mérésekkel. A projektcsoport összesen 600 kilométert tesz meg síléceken, és egy-egy szánt húznak magukkal.

„Mivel a kutatásunk alapvetően az éghajlatra és a gleccserek olvadására összpontosít, fontosnak tartjuk, hogy az éghajlat szempontjából a lehető legsemlegesebb helyen legyünk. Az, hogy gyalogos expedíciót hajtunk végre ebben a törékeny ökoszisztémában, lehetővé teszi, hogy a méréseket sokkal inkább környezetbarát módon végezzük, mint ahogyan egy helikopterrel lehetséges lenne, és nagyobb pontossággal, mint ha műholdat használnánk” – hangsúlyozta Niklas Marc Heinecke, az expedíció fotósa, egyben a Grönland Projekt társalapítója. „A Gebrüder Weiss támogatásának köszönhetően megbízható felszerelésre számíthatunk, még ebben a barátságtalan környezetben is.”

Az expedíció eredményeit az ausztráliai Sunshine Coast-i Egyetemen fogják részletesebben kielemezni, abban a reményben, hogy globális jelentőségű felismerésekre jutnak. Az eredményeket a világ minden táján dolgozó kutatókkal meg fogják osztani, hozzájárulva az éghajlatváltozással kapcsolatos kollektív megértéshez. Az egyhónapos expedíció célja, hogy értékes betekintést nyerjenek a Grönlandon évtizedek óta tapasztalható hőmérséklet-ingadozások és a globális éghajlatra gyakorolt hatások közötti összefüggésekbe.

A Gebrüder Weiss a közösségimédia-csatornáin folyamatosan tájékoztatni fog a projektről, a Grönlandról készült lenyűgöző képektől az izgalmas kutatási eredményekig. Ezeken a csatornákon a logisztikai vállalat által támogatott összes többi innovatív mobilitási projektről is többet lehet megtudni.

Gebrüder Weiss

NEW technology