Kezdőlap Könyvajánló Könyvajánló – Martin Ford: Robotok kora

Könyvajánló – Martin Ford: Robotok kora

Milyen lesz a világ munkahelyek nélkül?

Martin Ford a Szilícium-völgy közismert vállalkozója és jövőkutatója. Számos könyvében fejti ki a véleményét a jelen kor hatásairól a jövőre, az ebből kikövetkeztetett jóslatai pedig több alkalommal is beigazolódtak. A Robotok kora elnyerte a Financial Times/McKinsey 2015-ös év üzleti könyve díjat.

Az „ipar 4.0” egyesek szerint mára lecsengett fogalom, a robotika fejlődése révén már a következő szinten tartunk. Egy lehetséges jövőkép sejlik fel, amikor a könyv borítójára tekintünk. A kérdés, hogy „Milyen lesz a világ munkahelyek nélkül?” aktualitásával megbizsergeti az ember fantáziáját, és tengernyi feltételezést, lehetőséget vet fel számára. Az egyén hivatása, sőt léte is átfogalmazódik a robotok megjelenésével és térhódításával. A Robotok kora című könyvben tulajdonképpen a jövő egy lehetséges társadalomképét kapjuk kézhez.

Az iparban található a legtöbb foglalkoztatott (legalábbis a fejlett országokban), ezért is aktuális probléma a technológia fejlődésével a humán munkaerő lecserélése gépekre. Az ipari forradalmak során is megmutatkoztak az ellenállás jelei, gondoljunk csak az 1800-as évek elején történt géprombolásokra. A robotok még szisztematikusabban szorítják ki az embert, nemcsak az ipari környezetből, hanem a szellemi munkát végzők közül is. Az elkövetkezendő idők munkásává a gépek válnak.

A jövőt erősen befolyásolják az innovációk, de egyéb tényezők is. A Föld népessége őrült ütemben növekszik, a jelenleg használt erőforrások mennyisége csökken, és mindezek mellett a klímaváltozásról sem feledkezhetünk meg. A jelen kor társadalmának kihívásokkal teletűzdelt utat kell megjárnia, és „ha nem ismerjük fel a fejlődő technológia következményeit, és nem alkalmazkodunk hozzájuk, akkor lehet, hogy végleges krízishelyzettel kell szembenéznünk.”

Hogyan kerülhetjük el a krízishelyzetet? Illetve hogyan tarthatjuk meg a jólét korszakát? – teszi fel Ford a kérdést. De vajon a jelen kor minden társadalma valóban jólétben él? A Föld lakosságának nagy része éhezik, egyes területein gyermekeket dolgoztatnak embertelen körülmények közt. És még sorolhatnánk, mennyi minden lenne szükséges ahhoz, hogy azt mondhassuk, jólétben él a világ. Egy másik kérdés is felvetődik ezzel kapcsolatban: Mi az, amit figyelembe veszünk? A statisztikákat vagy a valóságot? Sok esetben az előbbi csalóka képet mutathat…

A könyv egészének alapvetése a krízishelyzet kialakulásának megelőzésére és a megoldási stratégiákra fókuszál. Széleskörű társadalmi kooperáció szükséges ahhoz, hogy elkerüljük az összeomlást.

A jövő számunkra ismeretlen, ezért nagyon nehéz megjósolni a folyamatok eredményét és hosszútávú hatását. A Robotok kora arra figyelmeztet minket, hogy súlyos problémák is következhetnek a világ feléléséből. Ugyanakkor járható utakat, használható alternatívákat is nyújt a jövőre nézve.

A Robotok kora elgondolkodtató könyv, benne megpillanthatjuk félelmeinket, pesszimista képet fest a világról. Az „ipar 4.0” vagy 5.0 hozhat magával gondterhes időket, viszont ha idejében reagálunk a keletkező gondokra, akkor akár optimistán is tekinthetünk a világra, és elérhetjük a valódi jólétet.

Némethi Botond, NEW technology magazin

Könyvajánló rovatunkat a HVG Könyvek kiadója, a HVG Kiadó Zrt. támogatta!