Barion Pixel

- Hirdetés -

Lakás szélsőséges éghajlatváltozás esetén

Nem újdonság, hogy többen is eljátszanak a gondolattal, milyen világban fogunk élni, ha a globális felmelegedést nem tudjuk megállítani, és elsivatagosodott vidéken kell megküzdeni az életben maradásért. Most egy olyan lakáskoncepciót képzeltek el, amely alternatívát nyújt e szélsőséges esetben – írja cikkében a Springwise.com.

A spanyol W-LAB új, alacsony környezeti hatású kabinlakást tervezett, annak érdekében, hogy az emberek túlélhessék a szélsőségesen megváltozott éghajlati körülményeket.

Minden kabinlakás teljesen önállóan fenntartható, ezért feleslegessé válnának majd az elektromos hálózatok és az ezzel kapcsolatos karbantartások. Az építmények alakját úgy tervezik, hogy a szél által gerjesztett mozgásoknak, hatásoknak ellenálljon, valamint az ekkor keletkező hangok se legyenek hallhatók. A koncepció szerint szélessávú internetkapcsolattal fognak rendelkezni, és a megrendelt árukat drónokkal szállítják a lakásokhoz.

- Hirdetés -

Maximális rugalmasságra tervezték a lakásokat, hogy a lakóik otthonról dolgozhassanak, edzhessenek, megtermeljék azt, amit elfogyasztanak – ugyanis a kabin belső terét úgy alakítanák ki, hogy az egyfajta üvegházként funkcionáljon.

A vizet úgy nyernék ki benne, hogy a lecsapódó párát befogják, vagy sótalanító berendezésekkel kivonják a vízből a fogyasztásra nem alkalmas anyagokat. A kabinok építőanyagát a sivatagos térségekben élő növényekből szereznék.

Némethi Botond, NEW technology

- Hirdetés -

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!