Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Növelni kell a vállalatok digitalizációját

- Hirdetés -

A magyar cégeknek erősíteniük kell a digitalizációt, és fejleszteni a kiberbiztonságot, amihez az állam segítséget nyújt a következő években – hangsúlyozta Kelemen Csaba, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) főosztályvezetője a Modern Vállalkozások Programban rendezett IT biztonsági online konferencián, kedden.

Hozzátette, a piaci elemzések azt mutatják, a cégeknek a következő években emelt szintű digitalizációra lesz szükségük, amely érinteni fogja az vállalat egész tevékenységét, például a termelést, a leltározást, a munkaügyeket, a bérelszámolást.

Kelemen Csaba elmondta, a következő évekre készül a Nemzeti Digitalizációs Stratégia, amely négy – a digitális infrastruktúra, digitális kompetencia, digitális gazdaság, digitális állam – pillérre épül, ezek közül a digitális gazdaság célozza meg azokat a cégeket, amelyek most még tartózkodnak, vagy távol vannak a digitális megoldások használatától.

- Hirdetés -

Az ITM főosztályvezető jelezte, európai uniós felmérés szerint a magyar vállalatok korlátozott mértékben alkalmazzák a digitális technológiákat. Ezen a helyzeten javíthatnak szerinte az uniós forrás felhasználásával megvalósuló Modern Vállalkozások Programhoz, illetve a Programozd a jövőd! projekthez kapcsolódó pályázati konstrukciók.

A Modern Vállalkozások Programban egyebek közt ösztönzik a cégeket arra, hogy minél több hozzáadott értékű szoftvert vezessenek be, mert ez komoly versenyképességi tényező, a Programozd a jövőd! projekt pedig a szoftvermérnökök, az IT-mérnökök számának növelését segíti a magyar vállalatoknál.

Bencsik Balázs, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet vezetője elmondta, július 1-jén változott a jogi szabályozás, eszerint a magyar vállalkozási szektor jelentős erővel rendelkező része az intézet hatósági feladatkörébe került. A kritikus infrastruktúrát működtető cégeknél, fontos ágazatokban alapvető szolgáltatást nyújtó vállalatoknál szigorúbb kiberbiztonsági szabályozás lépett életbe.

Előadásában az intézetvezető rámutatott arra, hogy a vállalatok jelentős kiberbiztonsági kihívásokkal néznek szembe. Tavalyi nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a világban továbbra is jelentős az adathalász tevékenység, az internetes kémkedés 78 százaléka adathalászattal kapcsolatos, a kibercsalások 70 százaléka mobileszközökön történt, és jelen vannak a zsarolóvírustámadások is.

Bencsik Balázs kiemelte, a kiberbiztonságot is mesterségesintelligencia-alapúvá kell átalakítani. Kitért arra, hogy Magyarországon is szaporodnak az IT-biztonsági kihívások,  az adathalász megkeresések, kéretlen levelek, a weboldalak ellehetetlenítései, illetve az egy-egy vállalat vagy intézmény ellen irányuló célzott támadás. Látható, hogy a magyar vállalatoknál gyenge az informatikai infrastruktúra, és gondot jelent a nem megfelelő jogosultsági rendszer is.

Koleszár Péter, a Modern Vállalkozások Programot lebonyolító Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) vezető IKT tanácsadója szólt arról, hogy program 2015-ben indult, a kis- és középvállalatok informatikai fejlődését segíti, egyebek közt felmérik a cég digitális állapotát, tanácsot adnak a digitális fejlődéshez. A program keretében meg lehet szerezni a digitálisan felkészült vállalkozás minősítést, amely bizonyos esetekben többlettámogatásra adhat jogosultságot, informatikai tudástárat működtetnek, szakmai rendezvényeket tartanak – ismertette.

MTI

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology