Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Paradigmaváltó gondolkodás a gyártásban

Az ipari megoldások esetében mindig kérdéses, hogy mennyire testre szabható. A dobozos terméktől való eltérés már jelentős összegű befektetést jelenthet, illetve akár kevésbé hatékony kompromisszumokat kell vállalni a bevezetése érdekében. A Sheldon Invest Kft. SUA menedzserét, Rigó Zoltánt kérdeztük arról, hogyan lehet rugalmasságot biztosítani a partnerek részére.

„Az egyik ügyfelünk automata palettázóberendezéssel szerette volna folyamatát hatékonyabbá tenni, ám az üzemében egy pontosan meghatározott terület állt rendelkezésre. Emiatt standard palettázó nem jöhetett szóba, szüksége volt egy kreatív és rentábilis megoldásra. Egy másik szemléletes példa egy logisztikai raktárrendszer megvalósítása. Az elsődleges szempontot szintén a helytakarékosság jelentette. Ebben az esetben is sikerült formabontó gondolkodással kielégíteni az igényeket, s hangvezérelt rendszert adtunk át. Ez azt jelenti, hogy nemcsak érintőképernyőn keresztül lehet kommunikálni, hanem beszéd útján kiadott utasítások által is irányítható, továbbá a rendszerüzenetek is verbálisak” – mutatja be példákon keresztül a Sheldon Invest Kft. tevékenységét Rigó Zoltán.

Éjjel-nappal 3D nyomtatás

Dunaújvárosi üzemükben négy darab 3D nyomtató dolgozik szinte éjjel-nappal. Az elmúlt évben csak a felhasznált anyagok költsége meghaladta a 12 millió forintot. Hiába tűnik magasnak ez a szám, mégis jelentős megtakarítást jelent, hiszen nincs emulzió, nincs CAM szoftver és hozzá a mérnök, valamint nincs szerszámcsere és -törés. A meglévő 3D nyomtatóik 11 245 órát töltöttek munkával, ezalatt 3250 darab alkatrészt gyártottak egy év alatt.

„A tervezők gondolkodása átalakul” – magyarázza a paradigmaváltást Rigó Zoltán. „Nem félnek bonyolult, olykor hagyományos értelemben gyárthatatlan formákat tervezni, tulajdonképpen óriási szabadsággal rendelkezünk e téren. A kísérletezési lehetőség hatalmas, ha éppen nem ismerünk valamilyen tényt vagy módszert. A prototípusokat kinyomtatjuk, és kipróbáljuk, az apró szenzortartóktól kezdve a bonyolult ülékekig bármit.”

 

Munka a jövő technológiájával

A Sheldon Invest Kft. működése immár összefonódott a 3D nyomtatással. Ma már mindent az additív gyártástechnológia segítségével állítanak elő. Hiába áll rendelkezésükre egy közel százfős gyártóbázis, ahol a megmunkálás minden technológiája adott, kezdve a huzalos szikraforgácsolástól az egyszerű mart alkatrészekig, amit csak lehet, nyomtatásra terveznek meg a cég munkatársai.

„Amikor megvásároltuk az első 3D nyomtatónkat, akkor az ilyenkor megszokott kérdéseket jártuk körbe. Azaz elkezdtük számolni a bekerülési és az anyagköltséget, illetve a folyamat különböző járulékait. Ezt követően arra a következtetésre jutottunk, hogy a számítások szerint nem éri meg a technológia alkalmazása. Főként azért, mert a berendezést magas áron lehet beszerezni, illetve a felhasznált anyag is költséges. Viszont be kellett látnunk, hogy ezé a technológiáé a jövő. Már a jelenlegi ismeretekkel is óriási előnnyel bír a hagyományos megmunkálással szemben. Több mint egy éve dolgozunk 3D nyomtatókkal, ma már nem tudnánk ezek nélkül meglenni” – summázza Rigó Zoltán.

A partnerek visszajelzései alapján egyértelműen kirajzolódik, hogy a hatékony működés nem marad elismerés nélkül. A 3D nyomtatás által létrejött rugalmas gyártóképesség nagymértékben meghatározza a Sheldon Invest Kft. működését, amely ezáltal képes sikereket elérni.

Sheldon Invest Kft.

Érdemes elolvasni
NEW technology