Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Raktárrobotokkal tör előre a Walmart

- Hirdetés -

Az amerikai áruházlánc Kanadában erősíti a jelenlétét a GreyOrange robottechnológiájával, ami lehetővé teszi, hogy az ország 61 százaléka két napon belül kézhez kapja a rendelését. De hogyan csinálják?

A cégóriás 118 millió dollárt (kb. 40 milliárd forintot) költ új áruelosztó teljesítési központjára, amit Calgary külterületén, Albertában hoz létre – robotikai erősítéssel működő munkafolyamatok számára. A The Robot Report megtudta, hogy a 39 ezer négyzetméteres épületkomplexumban a raktárautomatizálás egyik nagy úttörője, a GreyOrange mesterségesintelligencia-szoftverrel vezérelt önvezető robotjai fogják gyorsítani a tárolás, kiválasztás, szortírozás folyamatát.

„A vevőinknek kijár a legjobb vásárlói élmény, ezért a befektetésünkkel azt szeretnénk elérni, hogy még több termék jusson el, még több háztartásba – gyorsabban, mint eddig bármikor” – foglalta össze az elvárásokat Patricio Dallan, a Walmart kanadai divíziójának ellátási láncokért felelős alelnöke. Bár az észak-amerikai állam területén először alkalmazzák a GreyOrange technológiáit, magának a cégcsoportnak már van tapasztalata a beszállítóval, hiszen leányvállalatuk, a Sam’s Club már nyitott hasonló teljesítési központot a kaliforniai Perrisben. Lényegében az ott szerzett gyakorlatokat fogják újrahasznosítani a szeptemberben nyíló albertai raktárban.

A logisztikai feladatokra a robotikai gyártó Ranger-sorozatából telepítenek négy különböző típust. A Ranger Assist az ember és az áru, a Ranger GTP az áru és az ember, a Ranger IL pedig a zónák közötti mozgatásokat és feladatokat látja el, miközben a sokoldalú Ranger MoveSmart a szállítás mellett a termékek válogatására is képes.

A nagy összegű befektetés a Walmart Kanada országos programjának része: összesen 3,5 milliárd dollárt (1.170 milliárd forintot) fordítanak arra, hogy kényelmesebbé, gyorsabbá tegyék az online és a személyes vásárlást.

Gábor János, NEW technology

Érdemes elolvasni
NEW technology