Barion Pixel

Szöul a CES-en: ez az első alkalom, amikor egy város a főcsarnokban állít pavilont

Dél-Korea fővárosa a CES-en mutatja be saját okosinfrastruktúrájának építését. A „Seoul Tech Pavilion” a mobilitáshoz és az ESG-hez (környezet, társadalom, kormányzat) kapcsolódó innovatív technológiákat vázolja fel – a szakkiállítás és vásár központi csarnokában, a Las Vegas Convention Centerben. A CES oldala hangsúlyozza: először fordul elő, hogy egy ország vagy város által üzemeltetett pavilon bekerül a fő kiállítótérbe, ahol általában a technológiai ipar óriásai, vagyis olyan cégek foglalnak helyet, mint a Samsung vagy a Microsoft.

Szöul standján egyébként 12 nagyvállalat és a városhoz kötődő startup is bemutatkozik, összesen 165 négyzetméteren, de nem ez az egyetlen koreai helyszín, hiszen az Eureka Parkban felépített „KOSTARTUP Joint Pavilion” már 50 hazai startupot vonultat fel, 473 négyzetméteren.

A távol-keleti ország sajátos megjelenése a CES-en nemcsak a „Szöul: A zöld technológia és az intelligens közlekedés városa” szlogenre reflektáló pavilon miatt kuriózum, hanem azért is, mert így egy egész nagyváros jövőképét, a fejlődés egyedi vízióját foglalják össze. És rendkívül látványosan teszik: az építmény egyik falát kitölti egy 7×3 méteres kijelző, amin 3D és 4D videók vázolják a nagyváros átalakulását. Ebben főszerepet játszanak a jövő iparágai, a drónok, az önvezető autók és a környezetbarát technológiák. Ha mindez nem lenne elég, a Caliverse-szel közösen egy magával ragadó, metaverzum-alapú K-Content élménybódét is építenek. A „Szöuli jövőkép 2030” címmel megjelent stratégiának szintén része egy új városi légi mobilitási rendszer létrehozása és egy intézkedési terv a karbonsemlegesség megvalósítására.

 „Miközben azt tervezzük, hogy felvázoljuk a fejlődő-növekvő Szöul jövőképét, és ehhez épp a világ legnagyobb IT expója, a CES lesz a színpadunk, aktívan támogathatjuk az innovatív startupokat, amelyek elvezetik a szöuli startup ökoszisztémát a világpiacra” – mutatta be a célokat Hyunwoo Kim, a Szöuli Üzleti Ügynökség vezérigazgatója.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology