A Mazak szerszámgépgyártó 2023. március 7-9-én tartotta a tavaszi nyílt napját, ahol az iCONNECT megoldása, illetve a NEO sorozat került a fókuszba. Az eseményen az előadásokat követően a kiállított gépeken mutatták be azok tulajdonságait a gyakorlatban.
Összekapcsoltan a hatékonyság érdekében
„A 2022 őszén rendezett nyílt napunkon a Go Green programunkat mutattuk be, amelynek a célja a fenntarthatóság, ezen belül pedig az ügyfeleink szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése” – nyitotta meg a bemutatót Török László, a Yamazaki Mazak Közép-Európai Egységének ügyvezető igazgatója. „A mai eseményünkön pedig a konnektivitásra került a fókusz. Az iparban ma már elvárás, hogy a gyártóegységekben működő gépekhez a hét minden napján és minden percben hozzáférhessünk, akár a világ másik pontjáról is. Ügyfeleink ezen igényei alapján hoztuk létre a Mazak iCONNECT rendszerét; ez olyan adatbázist jelent, amellyel az összes információ elérhetővé válik a felhasználók számára.”
Az iCONNECT olyan online platform, amely a digitális kapcsolódás révén ügyfélszolgálati funkciókat biztosít. A Mazak regisztrált ügyfelei számára elérhető megoldás számos feladatot lát el, többek között a távoli gépdiagnosztikát, -felügyeletet és -karbantartást. Az iCONNECT lehetővé teszi a berendezések teljes életének a nyomon követését, szerviztörténetét és az alkatrészrendelési előzményeket is. A megoldás célja, hogy még nagyobb termelékenységet realizálhassanak a gyártó vállalatok.
Termelékenység, pontosság, energiahatékonyság
„A NEO széria minden modelljébe beépítjük az iCONNECT megoldásunkat. E sorozatunk három fontos jellemzője: a termelékenység és pontosság növelése, valamint az energiahatékonyság. A ciklusidő csökkentésével és a szerszámcsere idejének redukálásával még jobb teljesítményt érhetnek el ügyfeleink. A pontosság növeléséhez intelligens kompenzációs rendszert építettünk be, ezáltal precízebben pozícionálhatók a szerszámok. Az energiahatékonyság többek között a korszerű villanymotorok, a hűtővízkezelő rendszer, valamint a modern szűrő- és szivattyúrendszerek által érhető el” – magyarázta előadásában Török László.
A NEO kifejezés nemcsak azt jelenti, hogy új, hanem utal a következő generáció elérkezésére is. A termelékenység kiemelten fontos minden gyártó vállalat számára, ám emellett a környezettudatosságra is hangsúlyt kell fektetni. A Mazak új berendezései magasabb fordulatszámra képesek, fejlett palettacserélő rendszerrel rendelkeznek.
Némethi Botond, NEW technology magazin