Kezdőlap Innováció Az „öngyógyító” beton megoldást jelenthet a repedések javítására

Az „öngyógyító” beton megoldást jelenthet a repedések javítására

A beton a legtöbb ember számára egy szürke, fantáziátlan, de tartós és elterjedt építőanyagot jelent, amit legfeljebb a szocialista realizmus szeretett hangsúlyozni az épületeken. Mindez azonban közel sem írja le az anyag változatos tulajdonságait. A beton – akár szó szerint is – egy meglehetősen sokszínű, számos területen felhasználható anyag, még díszítőelemnek is alkalmas, ám tartóssága létfontosságú kérdés a mindennapi életben. Ma már rengetegféle betont gyártanak a világon, többek között Magyarországon is, az áttetsző üvegbetontól a rácsbetonig.

A beton tehát nemcsak tartós, de szép is lehet, viszont nem minden esetben annyira erős, amennyire azt gondolnánk. Ha az anyagban valamilyen sérülés keletkezik, azt általában nagyon nehéz kijavítani, főleg, ha a felületen induló, majd az anyag belsejébe hatoló apró repedésről van szó. A betonnak – más kompozit anyagokhoz hasonlóan – a gyártás során vagy a helyszínen történő összekeverése vagy öntése során jelentkező problémák miatt is könnyen alakulhatnak ki repedések az anyag felszínén és a belsejében egyaránt. Ez később komoly karbantartási nehézségeket jelent.

Erre a problémára több kutatócsoport keresi a megoldást.

Az építőipar fenntarthatóságának érdekében egyre több kutatás folyik az „öngyógyító” anyagok fejlesztésével kapcsolatban. A cambridge-i egyetemen például olyan mikrokapszulákat juttatnak a betonba, ami különböző töltőanyagokat tartalmaz, például ásványokat, epoxigyantát, poliuretánt. Ezeket a kapszulákat nem utólag fecskendezik a sérült területre, hanem eleve belekeverik a beton anyagába. Ahogy a sérülés terjedni kezd az anyagban, a kapszulák fala felrepedezik, és a „gyógyszer” a repedésbe kerül. A mikrokapszulák titka a bennük található mikrofolyadék-emulzióban rejlik.

Egy másik kísérletben a kutatók az „öngyógyító” beton kifejlesztéséhez baktériumokat használnak a repedések kitöltésére. A Sporosarcina pasteurii egy anaerob baktérium, azaz oxigénmentes közegben aktív. Vízzel érintkezve kalciumot választ ki, így mészkőszerű anyag alakul ki a repedésekben, és kitölti a hézagokat.

Ha a betonban megtalálhatóak a fent említett baktériumok, akkor a jövőben szinte bármikor használható ezek „gyógyító ereje”, ami megsokszorozza a beton élettartamát. Ráadásul a már megszilárdult, régi betonba is bejuttathatók egy egyszerű vízszórófej segítségével. Ezzel a módszerrel a már meglévő épületek, köztéri építőelemek, lépcsők, szobrok is javíthatóvá válnak, ráadásul csekély anyagi ráfordítással.

Hegyi Heni, NEW technology