Kezdőlap Felsőoktatás Laboratóriumot adtak át a Miskolci Egyetemen

Laboratóriumot adtak át a Miskolci Egyetemen

Forrás: minap.hu

Új dimenzió nyílt az intézményben. Közép-Európában egyedülálló 3D Labort adtak át, de van olyan berendezés, amiből ez az egy van a világon. Az oktatók és a hallgatók három dimenzióban tudják megvizsgálni az anyagok szerkezetét.

A Seuso-kincs 2017 őszén indult országos körútra. A késő római császárkor egyik legjelentősebb ezüstkincse tavaly év elején került Miskolcra. A kincs egyik darabja korábban a Miskolci Egyetemen is vendégeskedett. Egy berendezéssel azt vizsgálták a szakemberek, hogy milyen technológiával állították elő: kalapácsolással, hengerléssel, vagy öntéssel. Ezen kívül még három eszköz működik a Miskolci Egyetem legújabb laboratóriumában.

Forrás: minap.hu

A 3D Labor Közép-Európában is egyedülálló, de van olyan berendezés, amiből csak ez az egy van a világon. Gácsi Zoltán, a Műszaki Anyagtudományi Kar egyetemi tanára magyarázta el a laboratórium lényegét. – A milliméteres nagyságrendtől a 100 nanométerig három dimenzióban feltárjuk az anyagok és a különböző alkatrészek szerkezetét, és ezt összefüggésbe hozzuk a tulajdonságokkal, gyártástechnológiával.

A laboratóriumban jelenleg kilencen dolgoznak, oktatók és hallgatók közösen. Torma András rektor elmondta, a mérnökképzésnél nélkülözhetetlen az, hogy a hallgatók ne a munkahelyen találkozzanak először ilyen lehetőséggel, hanem már tanulmányaik során ismerkedjenek meg. Annak pedig örülünk, ha viszik a hírét az országban, sőt akár Európában is, hogy ilyen berendezéssel is rendelkezik a Miskolci Egyetem.

Forrás: minap.hu

De a fejlesztés nemcsak a hallgatóknak és az egyetemnek jó, hanem a gazdaságnak is – erről beszélt Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. – Minden ilyen ügy azt mutatja, hogy egy egyetem jóval túlmutat a klasszikus egyetemi szerepkörén. Tehát egy egyetem valóban egy innovációs ökoszisztéma. Tehát lehet a központja annak a szűkebb vagy tágabb régiónak bizonyos kutatások, képzések tekintetében. Ez a régió lehet egy egész ország vagy Közép-Európa. Azzal, hogy oktat, és azzal, hogy kutat jó értelemben kiszolgálja a társadalmi gazdasági környezetet.

A 3D Labor csaknem 900 millió forint európai uniós támogatásból valósult meg.

minap.hu