Barion Pixel

- Hirdetés -

Lakástűz miatt lett üzleti siker a karácsonyfa-fényfüzér

Mivel a köztéri ünnepi díszkivilágítást, ha nem is szándékosan, de megalapozta, sokan gondolják úgy, hogy a fenyőfa fényfüzérje szintén Thomas Edisonhoz kötődik. Pedig nem, vagy ha nagyon erőltetni akarjuk, akkor közvetve igen, hiszen a megalkotója, egy bizonyos E.H. Johnson a híres feltaláló-üzletember alkalmazottja, majd cégének elnöke volt.

Ő 1882-ben állt elő karácsonyfára való izzósor ötletével, és az otthonában prezentálta, nagyjából ugyanúgy, ahogy ma ismerjük: hatalmas fenyőfa, tele színes fénygömbökkel. El lehet képzelni, hogy milyen hatást váltott ki Johnson vendégeiből a látvány, hiszen itt egy olyan korszakról beszélünk, amikor még gyertyákat gyújtottak az otthonokban felállított fenyő ágain – nem kevés tűzesetet okozva ezzel.

Az elektromos fényfüzér felkeltette a sajtó érdeklődését is: először a Detroit Post and Tribune, majd két évvel később a New York Times szentelt terjedelmes cikket a témának, „Egy briliáns karácsonyfa: így bűvöli el a gyermekeit egy műszerész” címmel. Persze E.H. Johnsonra utaltak, aki ekkor már az Edison Company elektromos fényforrásokért felelő elnöke volt. Az újságírót az otthonába is beengedte, hogy az közvetlen élmények alapján írja meg az élményt a két méter magas, 120 fénygömbbel díszített fenyőről. A világítást az alagsorban duruzsoló nagy dinamó és egy közvetlenül a fa mellé telepített kis dinamó látta el energiával.

- Hirdetés -

Nem túl bonyolult, könnyen értékesíthető rendszer, amiért cserébe kisebb csodát kaptak az emberek – széles körben mégsem aratott kereskedelmi sikert, leginkább a magas költségek miatt. A ritka berendezések borsos ára mellett ekkor még külön szakembert is meg kellett fizetni, aki felszereli és beüzemeli a rendszert, szóval a karácsonyfán villódzó fényfüzér jó darabig csak a felső tízezer kiváltsága volt. Elég beszédes, hogy még a Fehér Házban is csak Grover Cleveland elnöksége alatt, 1895-ben jelent meg.

Az ötlet, annak sajtója és a téma nyilvánvaló felkapottsága miatt döbbenetes, de a karácsonyi fényfüzérhez kapcsolódó biznisz évtizedekig haldoklott, de aztán jött Albert Sadacca, aki 1917-ben elolvasott egy cikket egy olyan New Yorki-i tűzesetről, amit a karácsonyfára helyezett gyertyák okoztak. Ekkor döntötte el, hogy élete legfontosabb célja a biztonságos izzósor mint termék elterjesztése lesz. Jól időzített, mert dollármilliókat keresett (a ’20-as években ám) az ötlettel. A fényfüzér akkora üzletnek bizonyult, hogy hamarosan beszállt a dologba a General Electric is. A cégóriás az alábbihoz hasonló morbid hirdetésekkel az 1930-as évekre elérte, hogy a karácsonyfa megvilágítása minden otthonban bevett szokássá váljon.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni

- Hirdetés -

- Hirdetés -

NEW technology