Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Okos vízgazdálkodással óvja a Földet a Xylem

Az elmúlt néhány évben több mint 7 milliárd köbméternyi víz újrafelhasználását tette lehetővé a Xylem korszerű technológiái és termékei révén. A Föld Napja kapcsán a vállalat arra hívja fel a figyelmet, hogy vízkészleteink védelme minden eddiginél fontosabb, és ezt a célt támogatja többek között a cég Net Zero kezdeményezése is. 

Évről-évre egyre inkább megtapasztalhatjuk, milyen hatással van bolygónkra a klímaváltozás és ez a folyamat a népesség növekedésével együtt a Föld vízkészleteire is egyre nagyobb kockázatot jelent. Éppen ezért a vállalkozásoknak és a kormányoknak fokozott erőfeszítéseket kell tenniük a vízhiány enyhítésére. A pozitív példák sorát gyarapítja a víztechnológiai megoldásokat fejlesztő és forgalmazó Xylem is, amelynek korszerű termékei és rendszerei a társaság ügyfelei számára 2019 óta 7 milliárd köbméternyi víz újrafelhasználását tették lehetővé. Ez a mennyiség közel négyszerese a Balaton térfogatának, ami azt jelenti, hogy évente nagyjából egy balatonnyi víz újrahasznosítása valósult meg.

A vállalat természetesen saját maga is alkalmazza a legújabb fejlesztéseket, hogy minél hatékonyabb legyen a vízfelhasználása. A cég svédországi Emmabodában lévő üzemében – amely a világ legnagyobb, szivattyúkat előállító gyára – például a közelmúltban kezdett működni egy új víztisztító komplexum, amely évente 20 millió liter vizet is képes újrahasznosítani. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a létesítményben használt technológiai víz 100 százalékát tudják újra felhasználni. Az újrahasznosított vizet a szivattyúk tesztelésére szolgáló tartályokban, az öntödében hűtésre, valamint a megmunkálási folyamatokban, a vágófolyadékok hígítására is használják.

 A Xylem által tervezett és megvalósított tisztítómű összegyűjti, kezeli, tisztítja és újrahasznosítja a gyártási folyamat során használt vizet és csapadékvizet. Az üzem jó példát mutat arra, hogy a vállalatok hogyan érhetnek el kiváló vízminőséget és egyenletes vízellátást a Xylem vízkezelési technológiáival, mindezt ráadásul alacsony költségek mellett. A megoldás a természetes adottságokat kihasználva, több mint 20 Xylem-technológia kompakt rendszerben történő kombinálásával működik.

„Április 22. a Föld Napja, ez egy újabb alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a fenntarthatósági törekvések fontosságára, illetve a már létező jó gyakorlatokra. Az általunk is alkalmazott technológiák a víz újrafelhasználására mindannyiunk számára fontosak, hiszen lehetővé teszik vízkészleteink megóvását. Az olyan fejlesztésekkel, mint például az emmabodai víztisztító létesítmény nem csupán a saját „vízlábnyomunk” csökkentése a célunk, hanem az is, hogy másokat is arra ösztönözzünk, hogy csatlakozzanak hozzánk egy vízben gazdag jövő megteremtésében” – hangsúlyozta Gampel Tamás, a Xylem Water Solutions Hungary Kft. Közmű ágazati értékesítési vezetője.

Víziközmű cégek a bolygónk védelmében

A víziközmű infrastruktúra működtetése adja a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás (ÜHG) mintegy 2 százalékát – ez nagyjából ugyanannyi, mint a globális hajózási ágazat kibocsátása. A világszintű klímavédelmi célok elérése miatt is kulcsfontosságú, hogy az ezen a területen tevékenykedő vállalatok csökkentsék a károsanyag-kibocsátásukat, ami azzal az előnnyel is jár, hogy a kiadásaikat is mérsékelni tudják. A jó hír az, hogy az ehhez szükséges technológiák már rendelkezésre állnak. A Xylem és partnerei által készített elemzés szerint a szennyvízkezeléssel foglalkozó szolgáltatók az elektromos áram felhasználásukhoz kapcsolódó ÜHG-kibocsátást felére csökkenthetik a már létező technológiák alkalmazásával, ráadásul minimális költséggel.

Világszerte több mint 80 víziközmű szolgáltató vállalat tűzte ki célul a nettó zéró kibocsátás és a klímasemlegesség elérését, amivel a bolygónk védelme mellett jelentős mennyiségű költségmegtakarítást is elérhetnek. A Xylem a „Net Zero: The Race We All Win” című kiadványban mutatta be, hogyan csökkentik a vízügyi szektor fenntarthatóságban élenjáró szolgáltatói a kibocsátásukat, és hogyan teszik az infrastruktúrát ellenállóbbá az éghajlatváltozással szemben. A tanulmány ismerteti azokat a gyakorlati megközelítéseket és bevált technológiákat, amelyekkel a víziközmű szolgáltatók kibocsátása nettó zéróra csökkenthető.

A céljuk elérése érdekében ezek a vállalkozások:
  • Intelligens nettó zéró stratégiát dolgoznak ki, reális, mérhető célokat fogalmaznak meg a kibocsátáscsökkentés kapcsán.
  • Optimalizálják az energia és az erőforrások felhasználását a hálózaton belül, így minimális költséggel járó kibocsátás-csökkentési stratégiákat tudnak alkotni, miközben biztosítják a folyamatok stabilitását.
  • A nettó zéró kibocsátásra vonatkozó célokat beépítik a beruházások tervezésébe. Ahelyett, hogy egyszerűen csak kezelnék a szennyvizet, az erőforrásként történő hasznosítására törekszenek.

Xylem

Érdemes elolvasni
NEW technology