Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Okoslabort adtak át Hatvanban

- Hirdetés -

Logisztikai okoslabort adtak át csütörtökön Hatvanban, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE), a helyi Robert Bosch Elektronika Kft. és a város együttműködésében.

Az eseményen Heidrich Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektora elmondta: a Hatvani Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban kialakított új labor egy szimulációs helyszín, amelynek átadása jó együttműködés, közös tanulás és fejlődés eredménye. A legmodernebb Ipar 4.0-s eszközökkel felszerelt létesítményt az egyetem több képzési területén is használják majd a hallgatók – tette hozzá.

Hangoztatta: az intézménynek hagyományosan köze van az üzleti élethez és ebből a jövőben sem kíván engedni. A BGE egyik versenyelőnye a komoly háttérre és a tapasztalatokra épülő, gyakorlatorientált képzés – húzta alá a rektor.

- Hirdetés -

Arne Ziehenbein, a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója az eseményen hangsúlyozta: a BGE-vel közösen kialakított laborban olyan világszínvonalú eszközök és megoldások segítségével tanulhatnak a fiatalok, amelyeket a cég helyi üzemében is alkalmaznak. Így egyebek mellett mesterséges intelligenciát használó eszközökkel, a valós folyamatok virtuális, digitális nyomon követését lehetővé tevő rendszerekkel és az okosgyártásnál használt technológiákkal is felszerelték – sorolta.

Szavai szerint a Bosch olyan területekre fókuszál, mint az elektromobilitás, az autonóm járművek és a mesterséges intelligencia. Ezek a technológiák egyre nagyobb szerepet kapnak, és néhány éven belül általánosan elterjedt megoldásokká válnak a hétköznapjainkban. Rámutatott: a vállalat idén huszonöt éves hatvani gyárában is sok ilyen, jövőbe mutató terméket gyártanak személyautókba és haszongépjárművekbe. Ennek is köszönhetően az üzem mára a Bosch-csoport legnagyobb gépjármű-elektronikai gyártóközpontjává vált.

Kiemelte: a fejlődéshez ugyanakkor szükség van a dolgozók folyamatos képzésére, amelyre a Bosch és a hatvani egysége egyaránt hangsúlyt helyez.

Horváth Richárd, Hatvan polgármestere hangsúlyozta: a beruházás olyan nehéz időszakban valósult meg, amikor az önkormányzatnak válsághelyzetben kell irányítania és fejlesztenie a várost.

Elmondta: immár 7 éve működik a Robert Bosch Elektronika Kft.-vel közösen létrehozott, a most átadott okoslabornak is otthont adó közösségi felsőoktatási képzési központ, amely máig sikeres programok helyszíne. Köszönhetően annak a hármas, a BGE-vel kiegészült összefogásnak, amely nemcsak helyi szinten, hanem országosan is előremutató és példaértékű – fogalmazott a városvezető.

MTI

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Érdemes elolvasni
NEW technology