Barion Pixel

Segítség, rossz szakot választottam!

Mindenkivel előfordul, hogy rossz döntést hoz, vagy úgy érzi, a korábbi elképzelései a tanulmányok megkezdése után nem valósultak meg. De persze megváltozhatnak a körülményeink is, és valamilyen külső kényszer miatt szükséges a váltás. A hallgatók feje felett Damoklész kardjaként lebeg az államilag támogatott félévek száma: ha későn döbbenünk rá, hogy amit tanulunk, az nem nekünk való, akkor bizony könnyen ráfizethetünk.

Hogyan válthatok szakot?

Szerencsére, ha bekerülsz az egyetemre, az intézményen belül van lehetőség szakváltásra, de oda kell figyelni arra, hogy pontosan milyen feltételekkel – az erre vonatkozó szabályokat az adott intézmény írja elő. A változtatás jogával többféleképpen élhetsz: módosíthatod a képzés nyelvét, munkarendjét, illetve magát a szakot is, csupán annak a feltételnek kell teljesülnie, hogy mindkét szak azonos képzési területhez kapcsolódjon.



- Hirdetés -

A másik útja a szakváltásnak, ha újra felvételizünk. Ez egyszerű és tiszta módja a cserének, ugyanis ennél nincs semmilyen kikötés.

Szükséges dokumentumok

Intézményenként változó, hogy milyen dokumentumokra van szükség szakváltás esetén. Általánosságban a következők megléte szükséges:

  • a hallgatói jogviszony igazolása, lehetőleg 15-30 napnál nem régebbi
  • a leckekönyv másolata
  • tantárgyi tematika – ennek alapján történik a kreditelismerés
  • az eljárási díj befizetése.

Ezek megléte – figyelembe véve az egyes egyetemek szabályzatát – kiemelten fontos az átjelentkezés során. Idő- és energiaigényes procedúra, de a végrehajtásával olyan irányt vehetünk, ahol majd jobban érezzük magunkat.

Technikai tudnivaló

Maga a folyamat viszont már egyszerű. Ha a fent felsoroltakat elintéztük, és megvan, mire kívánjuk lecserélni az eddigi szakunkat, akkor az egyetem elektronikus ügyintézési rendszerében (ilyen például a NEPTUN) könnyen megoldható a váltás. Ez már nem igényel sok időt és energiát.

Fontos, hogy minden esetben keressük fel a tanulmányi osztályt, az intézmény szabályzatát ők ismerik a legalaposabban, és hathatós segítséget tudnak nyújtani.

Hegyi Heni, NEW technology Karrier

- Hirdetés -

NEW technology