Barion Pixel

Személyi változások a Robert Bosch Kft. vezetésében

Júliustól négy ügyvezető igazgató irányítja a Bosch budapesti telephelyét. A Robert Bosch Kft. vezetői – Kemler András, Somogyi András, Szászi István és Vécsey Balázs – a Bosch csoportnál új feladatokat ellátó Daniel Koriothot váltják, aki a Bosch csoport magyarországi és Adria régiós vezetői posztja mellett korábban egy személyben látta el a budapesti vállalat irányítását. A négy ügyvezető igazgató egymással szoros együttműködésben, közösen irányítja a vállalatot, és egy-egy területért önállóan felel.  „Az új vállalatvezetési struktúra az elmúlt két évtizedben dinamikusan bővülő Robert Bosch Kft. új üzleti és szervezeti céljaihoz igazodik, a változásnak köszönhetően gyorsabb és hatékonyabb lesz az egyes területek koordinálása. Emellett pedig tovább erősödik a budapesti központ stratégiai szerepe a magyarországi Bosch csoport életében” – mondta Szászi István a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban.

Kemler András a Robert Bosch Kft. műszaki területekért és a telephely működéséért felelős ügyvezető igazgatói tisztséget tölti be. Somogyi András a Robert Bosch Kft. humán erőforrás és jogi ügyekért felelős ügyvezető igazgatója lett, egyben továbbra is ő a Bosch csoport humán erőforrásért felelős alelnöke Magyarországon és az Adria régióban. Szászi István a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban, emellett a Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának irányításáért is felel. Vécsey Balázs a Robert Bosch Kft. gazdasági ügyvezető igazgatójaként dolgozik a jövőben, valamint a magyarországi Bosch csoport létesítménygazdálkodásért felelős vezetője marad.



- Hirdetés -

A Bosch csoport kilenc önálló vállalat szoros stratégiai együttműködéseként Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója. A csoport egyik telephelye a budapesti Robert Bosch Kft.

Robert Bosch Kft.

- Hirdetés -

NEW technology