Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Új hibrid–elektromos repülési rendszert tesztelt az RTX – cél a regionális közlekedés

Az RTX fontos lépést tett hibrid–elektromos repülési programjában: a vállalat először működtette teljes teljesítményen a rendszere motorját és akkumulátorait. Az amerikai repülőgép- és hadiipari vállalatcsoport a Hybrid-Electric Flight Demonstrator program keretében dolgozik a technológián. A projekt célja, hogy 30 százalékkal javítsa az üzemanyag-hatékonyságot a jelenlegi, fejlett regionális turbólégcsavaros repülőgépekhez képest is.

A nemrég sikeresen végrehajtott teszt az üzemanyag-takarékosabb és környezetkímélőbb regionális repülőgépek felé vezető fontos mérföldkövek közé tartozik.

Az elektromos repülési rendszerek nagy nyomatékot adnak le, hatékonyan működnek, és működés közben nem bocsátanak ki káros anyagokat, energiasűrűségük pedig jóval alacsonyabb a hagyományos belső égésű motorokénál. A vállalat közleménye szerint ez a különbség azt jelenti, hogy az elektromos rendszerek túl nehezek a hosszú távú repülésekhez, így a fejlesztők addig is a rövidebb regionális járatok elektrifikálásával foglalkoznak, amíg a technológia tovább fejlődik.

Több cég összefogásával született a hibrid–elektromos repülőgép

A Hybrid-Electric Flight Demonstrator több különböző technológia együttműködésére épül. A rendszerben egy Pratt & Whitney Canada által gyártott hőmotor dolgozik, amelyet egy egymegawattos Collins Aerospace villanymotor egészít ki, míg az energiát egy 200 kilowattórás, a svájci H55 startup fejlesztette akkumulátorrendszer biztosítja.

- Hirdetés -

Működés közben a hőmotor gondoskodik az utazórepüléshez szükséges teljesítményről, miközben a villanymotor a gurulás, a felszállás és az emelkedés során segít, és az akkumulátorokból kapja az energiát.

Az RTX közleménye szerint a hőmotorok az üzemanyag 30–40 százalékát alakítják hasznos energiává, a többi hő és súrlódás formájában elvész. Az elektromos rendszerek ezzel szemben több mint 90 százalékos hatásfokot érnek el. A hibrid–elektromos rendszert egy módosított De Havilland Canada Dash 8-100 repülőgépre szerelik fel a tesztekhez.

A vállalat mérnökei több műszaki kihívással foglalkoztak a rendszer fejlesztése során. Ezek közé tartozik az akkumulátorok tömege és a nagyfeszültségű rendszerek kezelése. A tömeg csökkentésére a csapat fejlett anyagokat, széles sávú félvezetőket és nagy sűrűségű mágneseket alkalmazott.

A repülési tesztek célja, hogy a fejlesztők valós körülmények között vizsgálják meg a rendszer működését és teljesítményét. A vállalat közlése szerint az új megoldást eddig kisebb repülőgépen tesztelték, és több mint 2000 elektromos repülési órát teljesítettek vele incidens nélkül. Az RTX a következő időszakban földi és repülési tesztekkel folytatja a programot, hogy tovább fejlessze a hibrid–elektromos technológiát.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -

NEW technology