Miközben a modern gyártósorokon évtizedek óta robotkarok dolgoznak, a hulladékgazdálkodás eddig szinte érintetlen terület maradt az automatizáció számára, mivel a szennyezett, deformálódott és kiszámíthatatlan összetételű szemét olyan technikai kihívás elé állítja a gépeket, amelyet a hagyományos rendszerek eddig nem tudtak leküzdeni. A brit Kingston Egyetem megoldásával átlendülhetünk a holtponton – erről tanúskodik a szigetország Nemzeti Hulladék- és Újrahasznosítási Robotikai Adaptációs Központjának megalapítása, amely 40 millió fontos (17,3 milliárd forintos) kormányzati program keretében kezdi el gyártani a jó példákat a globális hulladékgazdálkodás számára.
A projekt célja, hogy a hulladékkezelő telepek elmozduljanak a jelenlegi ötszázalékos automatizáltsági szintről, és robotok segítségével több alapanyagot nyerjenek vissza, csökkentve a lerakókba kerülő szemét mennyiségét.
„Ezzel távol tartjuk az értékes anyagokat a lerakóktól, csökkentjük a szén-dioxid-kibocsátást, szakképzett munkahelyeket teremtünk, és felgyorsítjuk a körforgásos gazdaságra való átállást” – foglalta össze az egyetem közleményében Vasilis Argyriou professzor.
A legtöbb üzemeltető egyelőre ódzkodik a robotrendszerekre fordított beruházásoktól, mert ezek gyakran kudarcot vallanak a vegyes és szennyezett hulladékáramok kezelésében. Az Innovate UK finanszírozásával létrejött központ éppen ezért valós körülmények között teszi lehetővé a technológiák hitelesítését, kezdetben olyan kritikus anyagokra fókuszálva, mint a textíliák vagy a lágy műanyagok.
A létesítmény fejlett érzékelőrendszerekkel, többkarú robotizált válogatócellákkal és digitális szimulációkkal vizsgálja, hogyan teljesítenek a gépek a különböző hulladékáramokon. Ez a megközelítés lehetővé teszi a besorolás és az anyagvisszanyerési arány pontos meghatározását, ami elengedhetetlen a gazdasági modellezéshez és a befektetések megalapozásához.
A központ szolgáltatásai között szerepel az integrációs támogatás is, amely a meglévő infrastruktúrák és a szűkös helykínálat figyelembevételével segíti a technológiai átállást. Emellett képzési programokat indítanak, amelyek a szennyezett környezetben végzett biztonságos munkavégzésre és az automatizált rendszerek kezelésére készítik fel a dolgozókat. A projekt távlati célja az, hogy 2030-ra már több mint 150 szervezet munkáját segítse konkrét üzemi fejlesztésekkel, és a legnehezebb ipari környezetben is felgyorsítsa az automatizálást, tehermentesítve a veszélyes feladatokat ellátó humán munkaerőt.
Gábor János, NEW technology

